Székely Tamás, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint a munkavállalók az elmúlt időszakban jelentős pozíciókat veszítettek. Mivel az LMP több témában is segítséget kért a szakszervezeti konföderációtól, össze fogják állítani a munkavállalókat negatívan érintő változások listáját – mondta. Az LMP részéről Schiffer András emlékeztetett arra, hogy párt tárgyalássorozatot kezdett a szakszervezeti konföderációkkal. A frakcióvezető közölte: a 2014-es kormányváltás után az egyik első feladat az lesz, hogy a jelenlegi munka törvénykönyvét „dobjuk ki a kukába”, mert nem attól lesz rugalmas a munkaerőpiac, ha könnyen ki lehet rúgni az embereket.
A kormány meghatározott foglalkoztatási csoportokat von ki a munkajogi védelem alól – jelentette ki a politikus. Hozzátette, az LMP azt szeretné felmérni, hogy melyek azok a szabályozási területek, amelyeken haladéktalanul változtatni kell majd. A párt arra is kíváncsi, hogy az egyes ágazati szakszervezetek milyen tapasztalatokat szereztek – a frakcióvezető által a „kizsákmányolás törvénykönyvének” nevezett – új munka törvénykönyve hatásairól. Az LMP be akarja mutatni, hogy hogyan lesz a 2014-es kormányváltás után több munkahely, de koncepciójuk elkészítése előtt erről egyeztetni akarnak a szakszervezetekkel is – mondta a tárgyalásokról. Képviselőtársa, Szél Bernadett azt mondta, hogy az új munka törvénykönyve nem a foglalkoztatást bővíti, sokkal inkább „megnyomorítja” a munkavállalókat. A 2014-es választások után olyan munka törvénykönyvére lesz szükség, amelyik megerősíti a munkavállalói jogokat – mondta.