Most a telefonadó miatt indul kötelezettségszegési eljárás

2013. január 24. 13:43

Az indoklás szerint ugyanaz a probléma a telefonadóval, mint a korábbi távközlési különadóval: a befolyt bevételt nem a távközlési tevékenységekre, hanem a költségvetés egyensúlyának javítására fordítják – írja a NOL.

2013. január 24. 13:43

Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság Magyarország ellen a telefonadó miatt, mivel az a testület szerint szembemegy az elektronikus hírközlő hálózatok és az elektronikus hírközlési szolgáltatások engedélyezéséről szóló irányelvvel – írja a NOL. A EB szerint ugyanaz a baj a telefonadóval, mint a 2010-ben bevezetett, és idén januárban megszűnt távközlési különadóval: a befolyt bevételt nem a a távközlési tevékenységekre, hanem a költségvetés egyensúlyának javítására fordítják.

A NOL szerint ez megerősíti azokat a korábbi véleményeket, miszerint a két adó lényege ugyanaz, hiába más a számítási módja. Emellett fél évig duplán adóztatták a szektort, hiszen a korábbi adót csak 2013. január 1-jén vezették ki, miközben a telefonadó már 2012. júliusától él.

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tamas222
2013. január 24. 16:58
A mocskoseuzo kommentelök figyelmébe ajánlanám,hogy a kormány pont leszarja a percdijakat. Ha akarta volna,maximálná az árakat,illetve csökkentné az adokat. Nm ezt teszi. Eseteg elinditaná a nm létezö mobilcégét.
Viktus
2013. január 24. 16:31
NGM: nem visszakozik a kormány a telefonadó ügyében A kormány nem foglalkozik az uniós eljárással. - Nem nekik kell visszafizetni ...
Felebarát
2013. január 24. 15:02
kurvára nem a gazdaság beinditására irányuló dolgok történnek... a plusz adók, a belső fogyasztást is csökkenti...gyorsulás helyett stagnálunk... a környezetemben, nem sok embernek van már idén plusz hétvégékre elmenni nyaralni...és egyre kevesebbnek... ha nem fizeted időre a számlád, a következő számlában, már benne van egy plusz összegecske, hogy kifutottál az időből, nem tudom ezt észre vette valaki, nincs türelmi idő...tegnapra fizess
Soma
2013. január 24. 14:50
Irányelv!! Na, ne szórakozzunk már! Elbürokráciázták a pénzt, aztán most a kicsiknek kuss. Erről van szó. Unalmasak, hatalmasak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!