A rendőri beavatkozás kezdetén, nem sokkal este hét óra után, egy csoport jelent meg dobokkal és egyéb ütőhangszerekkel a helyszínen, így, miközben a házfoglalókat a járművekhez vitték, a szimpatizánsok már a dobosok által diktált ütemre skandálták, hogy „Börtön helyett lakhatást!”, illetve „Az erőszak nem megoldás!”.
Az épületet kora délután foglalták el hajléktalan és civil aktivisták, akik közül néhányan átmenetileg beköltöztek az egyik lakásba. Közlésük szerint tettükkel a többi között arra akarták felhívni a figyelmet, hogy miközben a fővárosban körülbelül tízezren élnek az utcákon, kétezer önkormányzati lakás üresen áll.
A Város Mindenkié elnevezésű civil szervezet késő este közleményt juttatott el az MTI-hez. Ebben beszámolt arról, hogy a rendőrség harminc, a lakhatási jogért küzdő aktivistát vitt el, majd állított elő a VII. kerületi Rendőrkapitányságon és a Gyorskocsi utcában. A házfoglalók – mint írta – rendészeti eszközök és tömegszállók helyett kiterjedt szociális bérlakásrendszert és a lakhatáshoz való jog törvénybe foglalását követelték. A szervezet támogatja a hajléktalan aktivisták követeléseit - szögezte le a nyilatkozat.