A dél-baranyai város Köztársaság teréről mintegy két tucat hátizsákos, Munkát, kenyeret! zászlókat lengető demonstráló Nagy Attila, Sellye független polgármesterének vezetésével vágott neki az éhségmenetnek nevezett, 282 kilométeres útnak. Terveik szerint napi 30 kilométert gyalogolnak, éjszakánként művelődési házakban, pártházakban alszanak, és február 11-én, a tavaszi ülésszak kezdetésre érnek a Parlament elé.
Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő a menet indulásakor a helyszínen tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a Közmunkás Szakszervezet, a Munkát, Kenyeret Egyesület szervezésében zajló és az MSZP által támogatott tiltakozással a közmunkások bérének emelését, igazságosabb közteherviselést, a munka törvénykönyve, valamint az elmúlt két évben hozott szociális tárgyú jogszabályok felülvizsgálatát is szeretnék elérni. Emlékeztetett arra, hogy az első, munkanélküliekből álló tiltakozó menet tavaly február 6-án indult el Miskolcról a fővárosba ugyanezen céllal, „de nem változott semmi, a kérésekre cinizmus és pökhendiség volt a válasz”.