A kormány megállapodott a pedagógusokkal, a PDSZ kilép a sztrájkbizottságból

2013. január 18. 19:24

A sztrájkbizottságban részt vevő három pedagóguso szakszervezettel sikerült megállapodnia az emberi erőforrások miniszterének, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azonban elégedetlen, ezért nem írja alá a megállapodást és kilép a sztrájkbizottságból.

2013. január 18. 19:24

Megállapodott az emberi erőforrások minisztere és a pedagógusok sztrájkbizottságában részt vevő három szakszervezet a pénteki tárgyalási fordulón. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nem írja alá a megállapodást. Balog Zoltán a több mint háromórás tárgyalás után azt mondta: megszületett a megállapodás, rögzítették a kereteket, amelyekben a jövőbeni együttműködést elképzelik. A megállapodást jövő kedden írják alá, meghatározva, hogy a szakszervezetek milyen szerepet játszhatnak az állami fenntartásba vétel folyamatában, és azt is, hogyan képzelik el a bérek rendezését.

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke azt mondta: megállapodtak, hogy mikor kezdi meg munkáját a monitoringbizottság, amely az állami fenntartásba vételt kíséri majd figyelemmel. Mindkét fél engedett - összegezte a tárgyalásokat, hozzátéve: olyan garanciát kaptak, amely védeni fogja több tízezer pedagógus álláshelyét.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kilép a pedagógusok sztrájkbizottságából és önálló sztrájkbizottság létrehozását kezdeményezi – jelentette be péntek este a tömörülés elnöke Budapesten. Mendrey László a tárgyalás után tartott külön sajtótájékoztatóján azt mondta: az a megállapodástervezet, amely a múlt hét második felében került eléjük, nem aláírható, és a sztrájkbizottság eredeti követeléseiből semmi sem teljesült. Kiemelte: semmi nem történt a bértábla 20 százalékos emelése ügyében, hasonlóan nem látnak előrelépést az államosítás kérdésében sem.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuzmics
2013. január 19. 09:33
Bár csak ennyire hatékony lett volna a PSZ, amikor elvették a közalkalmazottak 13 havi fizetését. A "baráti kormánnyal" szemben nem volt ilyen harcos. A társadalomban élő félreértésekkel miatt, a közalkalmazottak 13. havi fizetése nem politikai juttatás volt (szemben a 13. havi nyugdíjjal), hanem az éves fizetés része. 1992 óta úgy állapították meg a közalkalmazottak havi fizetését, hogy kalkuláltak a 13. havi kifizetéssel. Ezt szüntette meg Bajnai, a baráti média lelkes támogatásával. Emlékszem, a 168 óra szavaztatta az embereket, hogy szerintük jár-e a 13. havi többletjuttatás!!! a közalkalmazottaknak. Most ők jelentkeztek megmentőnek. Ha elhisszük, megérdemeljük.
meska
2013. január 19. 07:48
"...megállapodtak, hogy mikor kezdi meg munkáját a monitoringbizottság, amely az állami fenntartásba vételt kíséri majd figyelemmel." - mikor is történt az állami fenntartásba vétel? Mit is tud majd figyelni egy MAJDANI bizottság? ...és akkor ez egy eredmény, ami után békében haza lehet menni?
kálmi
2013. január 18. 22:38
A PDSZ megbízatását teljesíti, szítja a békétlenséget. A követelése, semmi többletmunka,semmi teljesítmány mérés, de annál több béremelés.
pierre bayle
2013. január 18. 19:41
Jézusom, miért nem tájékozódtok egy kicsit?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!