A Jobbik szerint az Együtt2014 a bűnözőket védi

2013. január 29. 17:39

A Jobbik szerint „gyalázat, hogy az Együtt 2014 megint a bűnözők pártját fogja, és arcátlan módon olajat önt a tűzre, amikor azokat a kezdeményezéseket támadja, amelyek a rendteremtést szolgálják”. Így reagált az ellenzéki párt szóvivője kedden arra, hogy az Együtt 2014 tiltakozását fejezte ki a Jobbik népszavazási kezdeményezése miatt.

2013. január 29. 17:39

Vona Gábor, a Jobbik elnöke szombati évértékelő beszédében jelentette be: pártja ezen a héten népszavazást kezdeményez annak érdekében, hogy ha valaki súlyos erőszakos bűncselekményt követ el, akkor vonják meg tőle és egész családjától a segélyeket.

Az Együtt 2014 ezzel kapcsolatban kedden azt közölte: álláspontjuk szerint a Jobbik a kollektív bűnösség elve alapján kíván megbélyegezni családokat, ártatlan gyerekeket, szülőket, és ezzel „szembemegy az alkotmány, a jogállamiság, az emberség legelemibb értekeivel”. Hangsúlyozták: ma Magyarországon senki nem büntethető olyan cselekményért, melyet nem követett el, „márpedig a Jobbik a szülők tetteiért a gyermekeket, gyermekeik tettéért pedig a szülőket, a nagyszülőket büntetné”.

Mirkóczki Ádám közleménye szerint az Együtt 2014 is „pontosan tudja, hogy éppen az általuk is képviselt vadliberális politikának köszönhető, hogy hazánkban nincs közbiztonság”. A jobbikos politikus leszögezi: a Jobbik világossá tette, hogy kizárólag azokat a szülőket kívánja szankcionálni, akik képtelenek a gyermekeiket a tisztes együttélésre nevelni és emiatt azok súlyos bűncselekményeket követnek el. Népszavazási kezdeményezésük pedig nem a gyermeknevelés után járó juttatásokat, tehát nem a családi pótlékot vonná el az érintett családoktól, hanem más típusú segélyeket, mint például a foglalkoztatást helyettesítő támogatást, az átmeneti és a rendszeres szociális segélyt.

Összesen 117 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
paperheart
2013. január 31. 19:49
Elegem van már a Jobbik agyament ötleteiből!!!
Lilian
2013. január 30. 19:13
Egy családapa vétkességének esetén a gyermekektől is elvonják a támogatást, ezzel ellehetetlenítve azok kitörését, fejlődését, tehát hasonló sorsra determinálják őket.
szpeater
2013. január 30. 09:25
tökkelütött
states
2013. január 29. 23:18
Ez a cigánypolitika, ami az elmúlt 22 évet jellemezte, beleértve nem csak az igazságszolgáltatás, a rendőrség tehetetlenségét a cigánybűnözéssel szemben, hanem mindenekelőtt a balliberális politikai és értelmiségi oldal jóvoltából a cigányság életformájának, életvitelének, antiszociális magatartásának, a felrúgott együttélési normáknak való teljes kiszolgáltatottságát a többségi társadalomnak, az országnak történelmi távlatban való teljes megsemmisülését jelentheti.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!