Sztrájkbizottságot alakítanak a szegedi hallgatók

2012. december 07. 09:12

Sztrájkbizottság megalakításáról szóló együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzata (SZTE EHÖK) és a Hallgatói Hálózat (Ha-Ha) szegedi csoportja – közölte az SZTE EHÖK pénteken az MTI-vel. A hallgatói önkormányzat szerint a szegedi egyetem létét veszélyeztetik a lecsökkentett keretszámok.

2012. december 07. 09:12

A kormány által szerdán elfogadott, 2013-ra vonatkozó keretszámokat, melyek többek között „ellehetetlenítik a Szegedi Tudományegyetem jövőbeni működését” – elfogadhatatlannak tartja mind az SZTE EHÖK, mind a szegedi Ha-Ha – áll az MTI-hez eljuttatott közleményben. A két szervezet egyetért abban, hogy az új felsőoktatási törvény hozta változások – hallgatói szerződés, részösztöndíj – valamint a jövő évre vonatkozó keretszámok a felsőoktatás és a fiatalok jövőjét veszélyeztetik.

A szegedi Ha-Ha ugyanakkor hangsúlyozza, hogy továbbra is az SZTE EHÖK-től függetlenül működő csoport, azonban a jelenlegi helyzetben úgy látják, hogy az összefogás elengedhetetlen, és a hallgatói érdekeket a sztrájkbizottságon belül hatékonyabban tudják képviselni a szegedi hallgatói önkormányzattal együttműködve. Az SZTE EHÖK MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint amennyiben véglegesek a sajtóban megjelent, 2013-ra vonatkozó felsőoktatási keretszámok, abban az esetben komoly esélye van annak, hogy bezárja kapuit a szegedi intézmény.

A kormány által elfogadott javaslat alapján jövőre csupán 10 480-an vehetnének részt állami ösztöndíjas képzésben, ez a szám 16 670-el kevesebb az idei évinél. Az SZTE tizenkét karának a legjobb esetben is 60 százalékos hallgatói létszámcsökkenéssel kell számolnia az SZTE EHÖK szerint, amely úgy becsüli: ez három év alatt azt jelenti, hogy a hallgatói létszám a harmadára, nagyjából 10 ezer főre csökken.

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
reflexblog
2012. december 07. 12:37
A hallgatói keretszámokról és egy tömegtüntetés lehetőségeiről Magyarországon http://reflexblog.blog.hu/2012/12/06/10480
Oldgóbé
2012. december 07. 11:38
A fiataloknak azt ajánlom,tanuljanak. Ne szervezkedjenek és szrájkoljanak. Szarjanak a tanácsadóik és azok támogatóinak a szájába.
Soma
2012. december 07. 11:27
Mi a fene? Népszerű lett a Hogyan Lopjunk Libát tanszék?
tarackos
2012. december 07. 10:20
Har-col-jatok! Har-col-jatok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!