Nem megy egyeztetni Baloghoz a HÖOK

2012. december 11. 11:32

Nem megy el a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) az emberi erőforrások minisztere által kezdeményezett kedden délutáni egyeztetésre, azt egy későbbi időpontra halasztaná

2012. december 11. 11:32

Balog Zoltán miniszter kedd reggel hívta megbeszélésre a HÖOK elnökségét. Ezt megelőzően a hallgatói szervezet meghívta a kormányfőt a szerdai, Műegyetemen tartandó tiltakozó rendezvényükre. Orbán Viktor válaszlevelében azt írta: „döntéseinkkel semmilyen meglepetést sem okoztunk”, és szakmai egyeztetések céljából kérte, keressék bizalommal Balog Zoltánt. Nagy Dávid, a HÖOK elnöke a Balog Zoltánnak címzett levelében megköszönve a tárcavezető „gesztusértékű” invitálását azt írta: a keddi egyeztetésen nem áll módjukban részt venni. Ennek oka, hogy az oktatásban érintett többi szakmai szervezettel, így a rektori konferenciával, a pedagógus szakszervezetek és a középiskolás diákok képviselőivel minden, a kormányzattal történő tárgyalás előtt egyeztetni kívánnak, és álláspontjuk kialakításához szeretnék figyelembe venni az országszerte tartandó hallgatói fórumok véleményét is – fogalmazott Nagy Dávid.

Hozzátette: ugyanakkor „örömmel állnak” az egyeztetés elé egy későbbi időpontban, hiszen céljuk az oktatás valóban építő jellegű reformjának konszenzusokon nyugvó megteremtése. Hétfőn az ország több pontján tartottak tiltakozó megmozdulásokat a diákok. Szegeden összeláncolva, a kormányhivatal elfoglalásával, Budapesten vonulással és hídlezárással tüntettek a kormány felsőoktatási átalakítási tervei, a keretszámok csökkentése ellen a hallgatók. Este közel száz gödöllői egyetemista vonult a helyi polgármesteri hivatalhoz, hogy szolidaritását fejezze ki budapesti és vidéki társaival.

Az oktatási államtitkárság hétfői közleményében azt írta: bízik abban, hogy az ellenállásból megértés lesz, mert a változások a hallgatókért és nem ellenük vannak. Kedd reggel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal miskolci épületét foglalták el a felsőoktatást érintő változtatások ellen tiltakozó hallgatók. A több mint hetven egyetemista át akar adni egy petíciót Demeter Ervin kormánymegbízottnak, de mivel ő a parlamentben van, a diákok egyelőre várakoznak.

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
next mindig élni fog
2012. december 11. 18:20
Nekem az jön le ebből, hogy Hoffmann mondjon le, mert bárki, aki ezt kitalálta, az nagyon nem abban a világban él! Tehát Hoffmann menjen a levesbe és jöhetnek a tárgyalások! Hm!
bini
2012. december 11. 15:58
Nemcsak a HÖOK volt ott a parlamenti tárgyaláson a parlamentben Orbán Viktorral Magyarország Miniszterelnökével, hanem a többi diákszervezet is. Orbán tárgyalt a Rektori Konferenciával is. A felsőoktattási törvény beterjesztéséről és a bevezetés ütemezéséréről. Ezek után voltak változtattások a törvényen fígyelembe véve a tárgyalások során javaslatokról és észrevételekrél. Mintha rémlene is valami, hogy tavaj nyáron Orbán visszaadta átdolgozásra a tárcának a törvénytervezetet. Most van az embernek olyan érzése, mintha a felsőoktatáüsban lejátszák azt amit a közoktattásnál utólag reklamálnak és hazudoznak össze-vissza mindent az egyeztettésről, meg velük senki nem tárgyalt. A szakszervezetek álltak elő utúlag teljesen blöd követelésekkel ami rosszabb lett volna a pedagogus társadalomnak ös oktatási intézményeknek, mint a tárca ajánlataq. Na az most lecsengöben, most jőtt másik. Teljesen világos, hogy most is az a politikai háttér mozgatja a szálakat. Ezeket legkevésbé is izgatja a diákok és a felsőoktatás jobbitása, csak a saját exisztenciális céljai és a diákságot ugrasztották be a saját kisded játékaikba, amire ráugrottak a politikai ellenzéki pártok is. Érdekes modon a HÖOK és a Rektori Konferencia mit csinált több, mint fél évben ebben a témában. Nem beszéltek egymással, nem egyeztettek az átalakitásról, annak menetéről, stb??? Azért ez olyan lólábas dolog. Ha meg volt kifogásuk valami miért nem a tárcával beszélték meg?? Vagy várták az alkalmat arra, hogy megtámadják a kormányt és a tárcát politikai hátszéllel.?? Ez nekem magas.
birkakaka
2012. december 11. 15:05
Van egy rossz hírem.Nincs annyi manageri vezető állás,magas fizetés,szolgálati autó,benzinkártya,mobil,laptop,ingyenes egészségügyi ellátás mint amennyien elvégzik az egyetemeket.Főleg középszerűekkel van telítve a piac.Már hólapátoláshoz sem jó a végzettség mert túlképzettek.
devlaci2
2012. december 11. 13:09
Egyszer majd talán nem arról kell vitáznunk, hogy az ellenzék vagy a kormány a gusztustalanabb http://tabloidschmuck.tumblr.com/post/37708822079/fidesz-az-atalakitasok-nyertesei-a-hallgatok-lesznek
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!