Napi: Eredménytelen a Kossuth tér átépítésére kiírt pályázat

2012. december 10. 08:58

Idén már biztosan nem kezdődhet el a Kossuth tér átépítése, mivel az egyik lehetséges kivitelező visszalépett a pályázattól, így az eredménytelen lett – értesült a Napi Gazdaság.

2012. december 10. 08:58

A Napi Gazdaság információi szerint az egyik meghívott cég – a ZÁÉV Zrt. – visszalépése miatt eredménytelenül zárult a Kossuth tér átépítésére indított zárt pályázat, amit ezért meg kell ismételni.

Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program vezetője még a nyár elején azt nyilatkozta, hogy még a nyáron elkezdődhet a Kossuth tér átépítése és 2014-re az állványok is eltűnnek majd a parlament elől. A mostani helyzet viszont már biztos, hogy az építkezés idén már nem kezdődik el.

A Napi Gazdaság úgy tudja, a zárt tenderre a Zala megyei építőipari cég mellett a Magyar Építő−Reneszánsz részvénytársaságok konzorciumát hívták meg. Hogy az eredménytelennek nyilvánított pályázat után milyen lépések következnek, arról a lapnak nincsenek információ.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2012. december 10. 11:01
Miért, a megcélzott pályázó, Tisza István, nem került elő?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!