Megkapják a teljes állami támogatást a független színházak

2012. december 21. 16:48

Teljes egészében megkapják a 2012-re megítélt támogatásukat a független színházak, miután a kormány döntött arról, hogy a kulturális területnek összesen közel 1,1 milliárd forintot juttatnak vissza – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

2012. december 21. 16:48

Az úgynevezett II-es kategóriába sorolt zenekarok és a VI-os kategóriába sorolt független színházak és táncegyüttesek teljes egészében megkapják a számukra korábban erre az évre megítélt támogatásukat – írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

A kormány december 18-án döntött az október elején elfogadott költségvetési egyenlegjavító intézkedések módosításáról. Eredetileg csak a támogatásuk kétharmadához juthattak volna hozzá ezek a szervezetek.

Ugyancsak teljes egészében megkapják a megítélt támogatást a „kiemelt művészeti célok” pályázatokon sikerrel induló előadóművészeti szervezetek, amelyeket eredetileg 100 százalékban érintett volna az elvonás.

Hozzájut a tervezett 151 millió forintos támogatáshoz a Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány is. A Magyar Állami Operaház saját bevételeit érintő 250 millió forintos zárolást 110 millióval sikerült csökkenteni a kormány döntésének köszönhetően.

A visszajuttatott összegek kifizetése jövő év elején történhet meg – tudatta közleményében a minisztérium.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
StG
2012. december 21. 21:39
MOst hirtelen mindenre lett pénz, pedig hol van még 2014... De a hír persze abszolút pozitív.
Türelem
2012. december 21. 19:28
A lényeget kukagyerek fogalmazta meg. Ha süllyed a hőlégballon, akkor ki kell dobálni minden nélkülözhető tárgyat. Ezeket a pénzeket az oktatásra, kutatásra kellene fordítani.
kukagyerek
2012. december 21. 18:07
Mire fel kell ezeket támogatni? Tartsák el saját magukat! Ha meg nincs akkora közönségük akkor a színészeik menjenek el dolgozni. Építkezésekre téglát hordani, a földekre kapálni és a kőbányákban is van felvétel úgy tudom.
tarackos
2012. december 21. 17:09
"Teljes egészében megkapják a 2012-re megítélt támogatásukat a független színházak, miután a kormány döntött arról..." 2012. december 21. Kiszámíthatóság. Transzparencia. Amolyan baltás módon...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!