Magyarországon rend van, biztonság van, ám ezért a rendért folyamatosan többet kell tenni – hangoztatta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) pénteki budapesti évzáró elnökségi ülésén. Kontrát Károly – Pintér Sándor belügyminiszter nevében is – köszönetet mondva a 77 ezer polgárőr szolgálatáért, hangsúlyozta, a rend a legfontosabb közösségi érték, amely meghatározza a mindennapok biztonságát. Ezért is ígérték kormányra kerülve ennek a rendnek megteremtését.
Kontrát közölte: az elmúlt két és fél év kormányzati, parlamenti, rendőrségi, polgárőrségi munkájának, valamint az önkormányzatokkal kialakított együttműködésnek az eredményeként sikerült mára rendet és biztonságot teremteni. A kormány 2013-ban is támogatja a polgárőrséget, és továbbra is stratégiai partnerként tekint rá – mondta az államtitkár, hozzátéve, ahogy ígérték, a rend megteremtéséhez szükséges feltételeket is biztosítani fogják „valamennyi, a rendért dolgozó szervezet” számára.