Újabb feljelentés tesz a Jobbik a Budapest Airport ügyében

2012. november 09. 12:56

A párt ezúttal azért fordul a hatóságokhoz, mert kiszervezték az egyébként stratégiailag kiemelten fontos cég védelmét.

2012. november 09. 12:56

A Jobbik újabb feljelentést tesz a Budapest Airport 2005-ös privatizációjával kapcsolatban. Bertha Szilvia pénteki sajtótájékoztatóján ismertette: azért fordulnak a hatóságokhoz, mert kiszervezték az egyébként stratégiailag kiemelten fontos cég védelmét. Az ellenzéki képviselő elmondta: ismeretlen tettes ellen hűtlenség, hivatali visszaélés és kötelességszegés szolgálatban gyanúja miatt tettek feljelentést. Mindezt azután, hogy a Malév és a Budapest Airport Zrt. privatizációját, valamint a légitársaság fizetésképtelenségének okait vizsgáló parlamenti bizottság munkája során egy olyan szakértői jelentésre bukkantak, amely bár megállapítja, hogy a Ferihegyi repülőtér területén fekvő Budapest Airport stratégiailag kiemelten fontos terület és így nemzetbiztonsági okokból állami feladat kellene, hogy legyen a védelme, mégis az őrzés-védelem kiszervezését javasolja egy magáncég számára.

Bertha Szilvia emlékeztetett: a kiszervezés azóta meg is történt és egy külföldi kézben lévő cég védi a nemzetbiztonságilag kiemelt fontosságú területet. A jobbikos politikus felháborítónak nevezte, hogy minderre a szakértői jelentés szerint az akkori Pénzügyminisztérium, valamint az összes rendvédelmi szerv és szükséges hatóság is engedélyt adott. 

A Jobbik korábban több esetben is – például hűtlen kezelés, illetve munkajogi szabályok megsértése miatt is – tett feljelentést a privatizáció kapcsán.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Alasseo
2012. november 09. 16:08
Már csak ez a Bertha ribancz van a náciknál, mindenki kilépett? Ki a rák ez a k*rva egyébként? Soha nem hallottam róla. Biztos a sok zs*dó kitiltása után lépett előre a pöcegödör legmélyebb lyukából.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!