LMP: Új hely kell a Vidám Parknak

2012. november 28. 09:29

Az ellenzéki párt szerint nyilvános pályázatot kell kiírni, és meg kell pályáztatni a különböző helyszíneket, vagy Budapest is felajánlhat egy területet a sajátjai közül.

2012. november 28. 09:29

LMP szerint fontos, hogy megtalálják a budapesti Vidám Park új helyét, és a létesítésben a fővárosnak aktív szerepet kell vállalnia. Somfai Ágnes frakcióvezető-helyettes a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: két közgyűlési üléssel korábban már kérték, hogy egy évvel tolják el a Vidám Park bezárását. Somfai szerint ez az új előterjesztésben megvalósul, nagy hangsúlyt kell fektetni az új hely megtalálására.

A képviselő közölte, nyilvános pályázatot kell kiírni, és meg kell pályáztatni a különböző helyszíneket, vagy Budapest is felajánlhat egy területet a sajátjai közül. A főpolgármester fizetésével kapcsolatban azt mondta: szerencsétlen időpontban került a főváros elé, mivel Budapest csődben van, a helyettesek feladatainak egy részét pedig átveszi az állam.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2012. november 28. 12:13
Magyarázza már el valaki, hogy mitől "öko" az LMP? Egy közönséges lieberál-szocialista katyvasz. Hetente változó álcával ékesítve. ÖKO? Ez?
csenge
2012. november 28. 10:47
Hogy ez az LMP milyen okosakat mond!Félelmetes,hogy csupán azért felszólal egy képviselőjük, hogy mindezt tudassa velünk tudatlanokkal. Gittegylet.
hátakkor
2012. november 28. 10:46
Az LMP maga egy Viccpark..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!