Leállítaná a hajléktalanok ellen indított eljárásokat a TASZ

2012. november 13. 21:08

A Társaság a Szabadjogokért (TASZ) civil jogvédő szervezet szerint az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői határozatának eredményeképpen meg kell szüntetni a megbírságolt hajléktalanok ellen folyó eljárásokat.

2012. november 13. 21:08

Az Ab kedden ismertetett határozatában alaptörvény-ellenesnek nyilvánította, és megsemmisítette a szabálysértési törvénynek azt a rendelkezését, amely szabálysértéssé minősítette a közterület életvitelszerű lakhatásra használatát. A testület megsemmisítette azokat a törvényi rendelkezéseket is, amelyek rendeletalkotási felhatalmazást adtak az önkormányzatoknak pénzbírsággal sújtható közösségellenes magatartások meghatározására, valamint a tulajdon elvonására lehetőséget adó elkobzás alkalmazására.

Dénes Balázs, a TASZ elnöke az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: a szervezet régóta hangoztatja, hogy az eddigi szabályozás súlyosan sértette az emberi méltósághoz és szabadsághoz való jogot, kriminalizálta a szegénységet, valamint ellentétes volt a jogbiztonság követelményével, ezért üdvözlik az Ab döntését. Kiemelte, hogy azokat a folyamatban lévő eljárásokat, amelyek nyomán a most megsemmisített rendelkezések szerint bírsággal sújtják a hajléktalanokat, meg kell szüntetni.

Az Alkotmánybíróságról szóló törvényből a civil szervezet elnöke szerint az következik, hogy az Ab akkor járt volna el helyesen, ha elrendeli a már befejezett szabálysértési eljárások felülvizsgálatát. Így lehetőség nyílt volna arra, hogy hazai fórumon – perújítás keretei között – orvosolják az alapjogsérelmet – közölte Dénes Balázs. Hozzátette: mivel erről a határozat explicit módon nem rendelkezik, perújításnak nincs helye. A TASZ emiatt úgy látja, hogy a jogorvoslat egyetlen lehetséges fóruma a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága – áll a közleményben.

Összesen 180 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2012. november 14. 16:59
Összeverbuválnak néhány antiszociális alakot és csinálnak belőle egy Társaság a Szabadjogokért (TASZ) civil jogvédő szervezet-et? Kik hatalmazták fel ezeket arra, hogy civil gogvédők legyenek? íkinrk a nevében csinálják a balhéikat? Miféle pénzeket nyúlnak le ezen a címen?
megint letiltottak
2012. november 14. 11:39
Hogy az MSZP hirtelen aggodik a csovesekért az egy kicsit szànalmas. Gyurcsàny orszàgjàràsa tragikomikus (miért nincs bortonben kurcsàny?). A FIDESZ kezdte kriminalizàlni a csoveseket. A FIDESZ igérte az elszàmoltatàst, ami elmaradt. FIDESZ vagy MSZP egy kutya.
MakkA
2012. november 14. 10:44
incs ebben semmi gond. A TASZ kérjen, majd fizesse ki a közterületfoglalási engedélyt a hajléktalanoknak. A rendőrök meg ellenőrizzék a tüdőszűrés meglétét. ma
pic
2012. november 14. 09:40
"Leállítaná a hajléktalanok ellen indított eljárásokat a TASZ" És hazavinnék őket összkomfortos meleg lakásaikba a kedves TASZ aktivisták. Emberbarátok ők! Nem hagyják, hogy az utcán fagyjanak meg emberek! Nem!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!