A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola közös rendezvényén Lázár János hangsúlyozta: a kormány úgy tudja megtartani a társadalmi bizalmat, ha a válság után azt az elvet követi, hogy a közteherviselésből mindenkinek nagyobb részt kell vállalnia, aki erre képes. Az államtitkár kiemelte: ha a pénzzel rendelkező szektorok nem járulnak hozzá növekvő mértékben a terhek viseléséhez, akkor a politikai stabilitás fog gyengülni.
Lázár János kifejtette: a Fidesz egy szabadságharcos párt, amely azért jött létre, hogy megbuktassa a kommunizmust. A Fidesz-kormány ezért minden olyan válságos helyzetben, ahol innovációra, kreativitásra, „szabadságharcos szellemre, némi forradalmi alkotásra”, illetve a haza védelmére, és valamilyen régi rendszer lebontására van szükség, kiválóan érzi magát. Egy valódi politikus számára valami réginek, rossznak a lebontása, és valami új felépítése történelmi lehetőséget jelent – vélekedett.
Az államtitkár szerint a 2008-as gazdasági válság után Európa - elsősorban szociális - válságban maradt, annak ellenére, hogy eredetileg épp egy krízis megoldására, a tartós béke és gazdasági növekedés megalapozására jött létre. „Egészen megdöbbentő az, hogy a 20. század legnagyobb problémáinak megoldására létrejött (...) társadalom, szervezet, és struktúra van ma a legsúlyosabb és legkezelhetetlenebb válságban” – mondta Lázár János. Szerinte Magyarországnak létérdeke, hogy az Európai Unió (EU), az európai gondolat képes legyen megújulni, „több Európa” legyen abban az értelemben, hogy szociális igazságosság és a források igazságos elosztása valósuljon meg, mert ennek hiányában újabb válságokkal kell szembe nézni.
Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy 2008 óta – kevés kivétellel – minden európai kormány megbukott, amely a krízis megoldásával próbálkozott. A válságok kialakulásához Lázár János szerint a tehetetlen, túlterjeszkedő, korrupt, cselekvésképtelen állam nagy mértékben hozzájárult. Ezért új típusú választ kelé adni arra, hogy az állam milyen legyen. Lázár János szerint erős, bár kicsi államra van szükség, amely aktív, és amelynek a kiegyensúlyozó, cselekvő, beavatkozó szerepére szükség van. Emellett olyan intelligens államra van szükség, amely képes a szerteágazó érdekek összehangolására, és ezzel egyidejűleg korlátozott, stabil, ellenőrizhető és elszámoltatható, illetve amely kezeli a gazdasági és szociális erőforrásokat. Lázár János annak kapcsán, hogy milyen tartalommal kell megtölteni ezt a formát, hangsúlyozta: ha a politika nem veszít arisztokratikus jellegéből, akkor ez radikalizálódáshoz, a szélsőséges politikai csoportok megerősödéséhez vezet. Az elmúlt két év kormányzása talán a terhek elosztásában volt a legerősebb. A válság lehetőséget biztosít arra, hogy átgondoljuk, ki viseli a krízis terheit. Lázár János szerint fontos az az elv, amely a különböző gazdasági szereplők – például a kereskedelmi, bank- és energiaszektor, a multinacionális vállalkozások – közteherviselésbe való bevonását szorgalmazza.
Nehéz helyzetben van a politika – a nyugat-európai országok is küzdenek ezzel v, amikor egy jóléthez szokott társadalmat szembesítenie kell azzal, hogy többet kell dolgoznia, valamint hogy rosszabbul kell élnie mint eddig. „Magyarországon nekünk azzal kell szembesítenünk a társadalmat, hogy az eddigieknél többet kell dolgozni ugyanazért a bérért, vagy legalábbis bizonytalan, hogy a több munkáért több bért tudunk-e biztosítani” – mondta Lázár János. Elmondta: a válság fontos tünete, hogy egy átlag választónak azonnal megnő az elvárása az állammal szemben, azt szeretné, hogy az állam és a kormány védje meg őt, vagyis az államnak sokkal nagyobb lesz a felelőssége. A Fidesz-kormányt is az a cél vezérli, hogy a válságban ennek megfeleljen – hangsúlyozta Lázár János. A magyar kormány kifejezetten aktivista, kezdeményező, kifejezetten elöl megy, vállalva minden ezzel kapcsolatos hazai és nemzetközi konfliktust – vélekedett a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.