Az OECD szerint jövőre is csökken a magyar GDP

2012. november 27. 14:06

Idén 1,6 százalékkal, jövőre pedig 0,1 százalékkal csökken a magyar GDP a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet novemberi jelentése szerint. Az OECD szerint a az államháztartás GDP-arányos deficitje az idei 3 százalékról jövőre 2,7 százalékra csökken, és ezen a szinten marad 2014-ben is.

2012. november 27. 14:06

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) novemberi gazdasági jelentése szerint a magyar GDP 2012-ben 1,6 százalékkal csökken, majd 2013-ra – az év közepétől várható élénkülés következtében – 0,1 százalékra mérséklődik a visszaesés, 2014-ben pedig 1,2 százalék növekedésbe fordul a GDP. A jelentés szerint a magas energia- és élelmiszerárak, valamint a közvetett adók miatt az infláció számottevően emelkedett; az inflációs várakozások meghaladják a 6 százalékot, ez kétségessé teszi a jegybanki inflációs cél teljesíthetőségét. Mint írják, folytatódott a pénzügyi kiigazítás, de a tervezett adócsökkentések hatását több mint ellentételezték más, a gazdasági aktivitást fékező intézkedések. 

Az előrejelzés feltételezi a nemzetközi szervezetekkel létrejött megállapodásokat, melyek mihamarabbi megkötése kulcsfontosságú a növekedés szempontjából, mivel csökkenti az adósságfinanszírozási költségeket, javítja a befektetői bizalmat és támogatja a belföldi hitelezést. Az OECD szerint az államháztartás GDP-arányos deficitje az idei 3 százalékról jövőre 2,7 százalékra csökken, és ezen a szinten marad 2014-ben is. A jelentés szerint a további monetáris enyhítés csak akkor válik indokolttá, ha az infláció tartósan a jegybank inflációs célja közelébe mérséklődik.

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drkovax
2012. november 27. 20:35
Csak a 2.-hoz (bár a többi még annál is nagyobb ökörség). A balos kormányzás után 2010 nyarán "beállni" csak 12,8%-ra lehetett volna nem 2,8%-ra. Eleve a fél év végén már messze rosszabb volt a helyzet, nem beszélve a 2. félévre eleve be sem tervezett forrásokról. A hivatalba lépő kormány kénytelen volt egy igen erős költségvetési kiigazításba fogni (akkor még átrendezésbe sem kezdhettek), mert akkora lukat (5-600 mrd) hagyott Bajnai maga után.
dönci4
2012. november 27. 18:32
Kizárt dolog. Már az idei is az elrugaszkodás éve volt. Ezt pedig valami nagyon okos ember mondta.
tarackos
2012. november 27. 17:44
"Az OECD szerint jövőre is csökken a magyar GDP" A fenti tragikus kilátás ami az unortodox politika egyértelmű kudarca és a 20 évvel a kommunizmus után elkövetett kékcédulás gyalázat sokkal de sokkal fontosabb mint a Gyögyösi ügy. A kettőt egymás mellé téve hajlamos vagyok azt gondolni volt az a pénz amiért Gyöngyösi elvtárs elterelte a figyelmet a fontosabb problémákról...
Viktus
2012. november 27. 16:40
"A kormányhivatalok is kitesznek megukért: a 19 megyei plusz egy fővárosi megyei kormányhivatalból egyetlen egy van, amelynek nincs lejárt tartozása. Az adós kormányhivatalok összesen 13 milliárd forint kifizetetlen adósságot halmoztak fel - ez alapján a szállítói tartozásuk akár 20-30 milliárd forintra rúg. A kormányhivatalok a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási reformjának a termékei, amelyek felállítása az idén kezdődött meg. A "jó állam" és a kormányhivatalok valósága Ezen hivatalokba integrálták az adóhivatal kivételével az állami szerveket - így például a munkaügyi, az élelmiszerbiztonsági, társadalombiztosítási ellenőröket - az összevonástól természetesen a hatékonyabb és "jó államot" remélve. Egy évvel ezelőtt még nem akad olyan felügyeleti szerv - leszámítva néhány megyei földhivatalt, amelynek pár száz millió forint értékben lejárt tartozása lett volna - ez az összeg rúg ma már 13 milliárd forintra. " http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/sulyos_hazai_adat_jott_megdolt_a_negativ_rekord.538100.html Így lesz olcsóbb az államszervezet a Fidesz reformjai után :D Minden alap megvan a növekedésre. :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!