A megye érintett települései közül egyedül Szeged nem írta alá a járási kormányhivatal kialakításával kapcsolatos megállapodást - közölte B. Nagy László Csongrád megyei kormánymegbízott szerdán a Tisza-parti városban. A jogszabály alapján így november 15-ig határozatban kell dönteni arról, mely az államigazgatási feladatok ellátásához szükséges ingatlanok és ingóságok kerülnek a járási hivatal ingyenes használatába, és hány munkatársat vesz át az új szervezet – közölte a politikus. A kormánymegbízott hangsúlyozta, mivel nem jött létre megállapodás az önkormányzat és a kormányhivatal között, így nincs jogi lehetőség arra, hogy a város csereingatlant kapjon, így Szeged egyértelműen vesztett a döntéssel, elesett egy lehetőségtől.
B. Nagy László szerint nagy valószínűséggel jogszabályellenes a szegedi közgyűlés keddi határozata, amelyben az önkormányzat a járási kormányhivatal kialakításához kapcsolódó indokolt és igazolt költségeinek megtérítését kérte a kormányhivataltól. A döntést a törvényességi főosztály vizsgálja – tette hozzá.