A választási iroda vezetője az MTI kérdésére elmondta: a szervezett szállítást bejelentő jelölőszervezet által készített, becsatolt videofelvételeken nem volt látható olyan körülmény, amely alátámasztotta volna a hvb által meghozott, a választókerületek eredményeinek megsemmisítéséről szóló döntést. A területi választási bizottságnak szigorúan a jogszabályokat kellett alapul vennie és ennek megfelelően született meg a döntés – közölte Fazekas János. A megyei főjegyző ugyanakkor megjegyezte, a vasárnap megállapított eredmény a hivatalos, mert egyrészt a fellebbezés nem a voksolás eredményei ellen irányult, másrészt a megadott határidőig nem érkezett az eredményekkel kapcsolatos panasz.
Ráduly Zsolt, a Tiszavasváriért Közéleti Egyesület polgármesterjelöltje a bizottság döntése után tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a Jobbik több mint 1700 választópolgár döntését nem akarta elfogadni, olyanokét, akik nem rájuk szavaztak. „A területi választási bizottság egyhangúlag hozott döntést arról, a helyi választási bizottság által hozott döntés semmis, így a bizottság szerint nem kell új választást kiírni Tiszavasváriban” – tudatta Ráduly Zsolt. Hozzátette: az egyesület „tiszta lelkiismerettel áll” az esetleges bírósági jogorvoslat elé.
A vasárnapi időközi választáson Fülöp Erik (Jobbik) 2411 voksot szerzett. A Fidesz által támogatott Ráduly Zsoltra 1707, az MSZP színeiben induló Timári Istvánnéra 499, míg a Budapesti-Pest Megyei SZEM-pont Egyesület jelöltjére, Aleva Istvánra 116 szavazat érkezett. A 12 tagú önkormányzati testületbe a jelenlegi állás szerint a polgármesterrel együtt hat tagot a Jobbik, kettőt a Tiszavasváriért Közéleti Egyesület delegálhat, egy képviselőjelölt pedig függetlenként jutott be. A kompenzációs listáról valószínűleg egy jobbikos, egy közéleti egyesületi és egy szocialista induló szerezhet helyet az önkormányzati testületben.