A földről szóló, a parlament előtt lévő törvényjavaslat módosítását kéri 71 civil szervezet. Az agrár- és vidékfejlesztési, természet- és környezetvédő szervezetek szerint ugyanis a tervezet rögzítené Magyarországon a nagybirtokrendszert, nem nyújtana hatékony védelmet a külföldiek tulajdonszerzése ellen, illetve gyorsíthatja a vidéki térségek elszegényedését. Mindez ütközik a fenntarthatóság alaptörvényben is rögzített elveivel és a kormány által elfogadott vidékstratégiával – írják a civilek az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményükben. A CSEMETE Egyesület, a Magyar Biokultúra Szövetség, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, illetve a Szövetség az Élő Tiszáért által kezdeményezett állásfoglalás szerint a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslat jelenlegi formájában nem elfogadható.
A szervezetek szerint a javaslat a jelenleg hatályos földtörvényhez hasonlóan korlátlan üzemméret elérését tenné lehetővé a nagyüzemeknek, és előjogokat biztosítana a nagybirtokoknak. Olyan intézményrendszer kialakítását tartják szükségesnek, amely előnyt biztosít a fenntartható módon gazdálkodó kis- és közepes méretű gazdaságoknak a földvásárlásnál és a haszonbérletnél. A közlemény szerint a tulajdon és a bérlet nagyságát a művelési ág és a föld termőképességének megfelelően szükséges szabályozni, tekintettel a településeken rendelkezésére álló földterület mennyiségére is, emellett biztosítani kell az érintett közösségek valódi beleszólását a földszerzésbe.