A hazáért és a demokráciáért tüntettek romák az Avason

2012. október 17. 19:34

Hozzávetőleg hétszázan tüntettek szerdán Miskolcon A hazáért és a demokráciáért címmel a helyi cigány nemzetiségi önkormányzat szervezésében; a résztvevők „nácik haza”, „itthon vagyunk”, „munkát kenyeret”, valamint „opre romane” („romák fel”) jelszavakat skandáltak.

2012. október 17. 19:34

A romák menete nemzeti, európai uniós és roma lobogókkal az Avasi lakótelep szívéből indult el, majd több helyszínen csatlakoztak újabb résztvevők a tüntetőkhöz, így a városközpontba már hat-hétszázan érkeztek meg. A tömeg egyebek mellett „Aki hazafi, az nem náci”, „Emberhez méltó életet”, „Éhen fogunk fagyni” és „A magyar cigányság itthon akar élni” feliratú transzparenseket tartott a magasba.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatal szomszédságában megtartott nagygyűlésen Horváth Aladár, a Polgárjogi Mozgalom a Köztársaságért vezetője kijelentette: a Roma Parlament el akar fogadni egy cigány alapjogi dokumentumot, amely szerint az alaptörvénynek ki kell mondania, hogy a leszakadtak felzárkóztatása nem tűr halasztást. El kell érni, hogy tíz-tizenöt éven belül a foglalkoztatottak aránya a cigányság körében ugyanolyan mértékű legyen, mint a többségi társadalom tagjai esetében. Mert ha a romák öntudatos adófizető állampolgárokká válnak, nem lesz terük az újfasiszta eszméknek – fűzte hozzá.

Váradi Gábor, a miskolci cigány nemzetiségi önkormányzat vezetője felszólalásában úgy vélekedett: ma Magyarországon nem a Jobbik jelenti a fő veszélyt, hanem az, hogy vannak olyan politikai erők, amelyek eltűrik az állampolgárok egy részének folyamatos fenyegetettségét. A magyar társadalom lejtőre került, amelyen most még meg lehet állni, ám ehhez azt kell mondani, hogy elég volt. Össze kell fogniuk cigányoknak és nem cigányoknak a haza újjáépítéséért – mondta, azt javasolva, hogy alakuljanak úgynevezett megértéskörök és konfliktuskezelő központok a közös részvételükkel.

A demonstráció résztvevői elénekelték a magyar és a cigány himnuszt, és kulturális műsorra is sor került. A cigányok menetét és nagygyűlését semmilyen incidens nem zavarta meg.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2012. október 18. 19:56
Az Avast már elfoglalták, most a hazát akarják, és azt számolják, hány magyart kell meghagyni, hogy el tudják őket tartani.
miloka
2012. október 17. 20:24
„Éhen fogunk fagyni” Na ez nekem magas! :))))))))))
Fakutya tizedes
2012. október 17. 20:09
https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSUsGZAOJCG7cDc6SUxPwNpUN7wgypCDfxGWxkrmkKLv1_ImB0zhQ
freehckr
2012. október 17. 20:02
„ha a romák öntudatos adófizető állampolgárokká válnak, nem lesz terük az újfasiszta eszméknek” Nem terük nem lesz, hanem okuk... de ott az a HA...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!