Tovább vizsgáltatnák a Malév privatizációját

2012. szeptember 24. 07:56

Több gazdasági témájú előterjesztést is elfogadhat az Országgyűlés, igent mondhat például a jövő évi költségvetést megalapozó törvénymódosításokra, továbbá meghosszabbíthatja a Malév és a Budapest Airport Zrt. privatizációját, illetve a légitársaság fizetésképtelenségének okait vizsgáló bizottság mandátumát.

2012. szeptember 24. 07:56

A Ház ülése a szokásos időben, hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit ezúttal is az interpellációs blokk követ. A határozathozatalok alatt a képviselők az elsők között dönthetnek a közjogi méltóságok halála esetén járó özvegyi nyugellátásokra vonatkozó rendelkezések módosításáról, valamint a Malév-bizottság munkájának meghosszabbításáról.  A testület legutóbbi üléséről a szocialista képviselők kivonultak, mivel szerintük a bizottság mandátuma szeptember 10-én már megszűnt, Varga István, a testület fideszes elnöke ezzel szemben akkor azt hangsúlyozta, a parlamentnek szeptember 24-ig lehetősége van meghosszabbítania a bizottság munkáját.

Az Országgyűlés ezt követően szavazhat a 2013-as költségvetést megalapozó törvényekről, valamint a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló jogszabály módosításáról. A parlament mindemellett a benyújtott módosító javaslatokról dönthet a munkahelyvédelmi akcióterv, illetve a kisadózó vállalkozások tételes adójáról, valamint a kisvállalati adóról szóló előterjesztésről.

A parlament e heti háromnapos ülésének második napján, kedden az előzetes regisztráció bevezetéséről nyílik meg a vita várhatóan, szerdán pedig az új Polgári törvénykönyv (Ptk.) tárgyalása kezdődhet meg.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
laci0011
2012. szeptember 24. 10:25
Gyakorlatilag fél évig nem csináltak semmit,legfeljebb a fizetést vették fel bizottsági tagként,most már annak is lőttek!Na ez az ami fájhat nekik...
liberálzöld.
2012. szeptember 24. 09:10
Gyurcsányahibás megazemúttnyóóócév!
trespass
2012. szeptember 24. 08:40
Érdekes, hogy fél év alatt nem sikerült semmit találni (ha találtak volna, a sajtó már rég szalagcímekben hozná, jelentés nélkül is), mégis ezen rágják a gittet. Esetleg a csődbe menés körülményeit kapargatni értelmesebb lenne, igaz az a fidesznek nem érdeke, hiszen a kormány vastagon benne volt.
kjkj945
2012. szeptember 24. 08:23
És lesz teljes családi vagyonelkobzás, azoknak akik részt vettek benne??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!