Több mint ezer önkéntes tartalékos katona tesz esküt

2012. szeptember 12. 09:15

Benkő Tibor vezérezredes szerdán elmondta: összesen 1200-1500 önkéntes tartalékos katona tesz esküt szeptemberben. Már közel négyezren szolgálnak tartalékosként.

2012. szeptember 12. 09:15

Összesen 1200-1500 önkéntes tartalékos katona tesz esküt szeptemberben; már közel négyezren szolgálnak tartalékosként – mondta Benkő Tibor vezérkari főnök szerdán az MTI-nek adott interjújában. A vezérezredes elmondta: az év elején az önkéntes műveleti tartalékos állomány feltöltése érdekében elsősorban a volt katonák és a rendvédelmi állomány felé fordultak, majd nyáron elkezdték az aktívabb toborzást a felsőoktatásban tanulók között is. Az érdeklődés nagy, az első időszakban megközelítőleg háromezren regisztrálták magukat a műveleti tartalékos kategóriába – fűzte hozzá.

A teljes keretet, nyolcezer főt, 2014-ig valószínűleg elérik, amihez – a toborzás mellett – költségvetési támogatásra van szükség. A keret túllépése akkor lehetséges, ha ezt az Országgyűlés engedélyezi és a költségvetés is támogatja – tette hozzá. Kérdésre válaszolva elmondta azt is, ma egy átlagos önkéntes műveleti tartalékos 47 éves, jó fizikai és pszichés állapotban van, illetve rendelkezik katonai alap- és szakismerettel. A szerződéssel rendelkező önkéntes műveleti tartalékosok mintegy 7 százaléka nő.

Az önkéntes műveleti tartalékosok számos feladatban vesznek részt: saját beosztásukból adódó feladataikon túl helyettesíthetik a tartósan távollévő (külszolgálaton) hivatásos, szerződéses állományt, ők maguk is részt vehetnek a missziós feladatok végrehajtásában, de aktív szerepet szánnak nekik a fiatalok honvédelmi nevelése terén is, 2013 januárjától pedig a Magyar Honvédséget tartalékosok képviselik majd a védelmi igazgatás helyi (járási) szintjén. A tartalékos rendszer fejlesztése most azért is különleges, mert a kedvezőtlen gazdasági körülmények között is elkülönített a tárca 1,2 milliárd forintot erre a célra. A következő évi költségvetésben az Országgyűlés a kormány javaslatára 2,1 milliárd forintot irányzott elő erre a célra – mondta Benkő Tibor.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
orbán(c)
2012. szeptember 12. 10:55
A sok barom.
füst
2012. szeptember 12. 10:54
Helyes döntés. Azért jobban örülnék, ha az átlagéletkor 30 körül szórna, nem, pedig 47-nél.
kjkj945
2012. szeptember 12. 09:49
Háborúra készülünk??
Viktus
2012. szeptember 12. 09:46
"A tartalékos rendszer fejlesztése most azért is különleges, mert a kedvezőtlen gazdasági körülmények között is elkülönített a tárca 1,2 milliárd forintot erre a célra. A következő évi költségvetésben az Országgyűlés a kormány javaslatára 2,1 milliárd forintot irányzott elő erre a célra – mondta Benkő Tibor." Még mindig csak pénz herdálás, vagy ez az új csapat már képes akár körbefutni a laktanya udvart vagy még mindig az eü. séta megy, mint a tartalékos öreg rókák csapatánál volt nemrég?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!