Én soha nem az internet ellen beszélek, hanem mindig mellette – szögezte le beszéde elején dr. Tari Annamária, pszichoanalitikus a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által az NMHH támogatásával szervezett konferencián. Az offline kamaszok az online térben című előadásán a szakember egy felmérést ismertetett, miszerint a brit 5-13 évesek fele képtelen bekötni a cipőfűzőjét, nem tud elkészíteni egy teát, és térképet sem tud olvasni. „Miért kellene térképet olvasniuk, ha létezik a GPS?” – tette fel a kérdést Tari, aki szerint „inkább arra kell törekedni, hogy meglássuk, mi az, ami fontos, és mi az, ami nem”. Megjegyezte: természetesen az offline tér cselekedeteit nem érdemes feláldozni az online ismeretekért. Egy másik felmérés eredményeit bemutatva közölte: a 0-1 évesek 10 százaléka, a 2-4 évesek 39 százaléka, az 5-8 évesek 52 százaléka tudja használni az iPadet.
Azok az ingerek, amelyek a mai fiatalokat érik, változtatni fogják a gondolkodást, a lineárissal szemben egy másfajta asszociatív jellegű alakul ki. A figyelem is átalakul: a kamaszok ma már megosztott koncentrációra is képesek, tanulás közben rádiót hallgatnak, vagy akár tévét is néznek – mondta Tari. Megjegyezte ugyanakkor: a szókincs fejlődésének például továbbra is az offline térben kellene megvalósulnia, hiszen az online részben az többek között az emotikonok által is beszűkül.
Tari Annamária felhívta a figyelmet: a negatív, agresszív tartalmakra a serdülők komoly érzelmekkel reagálnak, és ez hatással van jövőbeli viselkedésükre is. „A fájdalom, az ma is fájdalom, a szorongás, az ma is szorongás” – mondta a pszichoanalitikus, hozzátéve: akár egy „idilli” családban is az online csoportok lesznek meghatározók egy kiskamasz számára. A csoportnyomás hatása online felületen erős – különösen ha mások számára is látható –, létrejön egy olyan csoportnorma, amelyet a fiatal magára nézve azonnal elfogad – mondta, megjegyezve: az online értékítélet sokszor szembemegy az offline értékítélettel.
A FourSquare alkalmazását megemlítve Tari elmondta: módosul az önmegmutatás, a közlés is a mai világban, és ez nem véletlen. „A fiataloknak ma folyamatosan csiszolniuk kell online státuszukat; a közösségi médiában a profilalkotás egy nárcisztikus működés, bizonyos közösség médiafelületeken a nárcisztikus tulajdonságok túlreprezentáltak.” Hozzátette: ezzel már nem lehet mit kezdeni, ez egy ilyen világ.
Fontos, hogy a szülő otthon hagyjon időt a gyereknek, hogy visszajöjjön az online térből az offline világba, és beszélgessen a valóban fontos érzelmekről – tanácsolta a szakember. „Amit Lorencz már rég leírt, hogy csökkenni fog a tolerancia és az elégedettségérzés, az a világ most eljött.”