A kabinet azt mondaná ki az alaptörvényben, hogy bírósági, illetve bírósági igazgatási vezetői tisztséget a 62. életévét betöltött bíró – a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal elnöke kivételével – nem láthat el.
Vas Imre a parlamentnek csütörtökön beterjesztett indítványában viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy az általános öregségi nyugdíjkorhatár a következő évtől – felmenő rendszerben – emelkedik, és eléri a 65 évet. Ha az alkotmány 62 évben rögzíti a bírósági vezetők felső korhatárát, egyes vezetőktől 2013 után már a rájuk vonatkozó öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt vissza kell majd vonni a vezetői megbízatást, ami méltánytalan lenne – írta indoklásában.
A kormánypárti politikus ezért azt javasolja, hogy a bírósági és az ügyészségi vezetők ne a 62. évük, hanem a rájuk irányadó nyugdíjkorhatár betöltéséig láthassák el feladatukat.