Levelet írtak Tarlósnak a taxisok

2012. szeptember 04. 08:26

Az Országos Taxis Szövetség elnöke azt szeretné, hogy a főpolgármester a szakmai és érdekképviseletek többségi támogatása nélkül ne terjessze be a jelenlegi formájában a módosított taxi rendeletet a fővárosi közgyűlésnak.

2012. szeptember 04. 08:26

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke közleményében azt írta: az OTSZ véleménye szerint a beterjesztésre szánt két verzióból hiányoznak azok a garanciák és feltételek, melyek megnyugtató módon pótolnák a jelenleg is érvényben lévő fővárosi taxi-rendelet súlyos hiányosságait.

A közleményhez mellékelt, Tarlós Istvánnak címzett levelében Metál felidézte: a június 20-i közgyűlés előtt a főpolgármester nem terjesztette a testület elé a rendelettervezetet, valamint további szakmai egyeztetést szorgalmazott. Emlékeztetett: az augusztus 2-án, a Budapesti Közlekedési Központ által összehívott és megtartott egyeztetésen a szakmai szervezetek és érdekképviseletek a megismert tervezettel kapcsolatban szóban és utólag írásban is jelezték aggályaikat, javaslataikat és támogatásuk hiányát.

Erre tekintettel kérte az elnök a főpolgármestert arra, hogy további szakmai egyeztetések nélkül, ebben a formájában ne tárgyalják a rendeletet, mert szerinte hiányoznak azok a garanciák és feltételek, melyek megnyugtató módon pótolják a jelenleg is érvényben levő taxi rendelet súlyos hiányosságait.

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OmegaMale
2012. szeptember 04. 09:43
Ha Taxiszövetség annak idején a követelőzés mellett részt vett volna a szakmai előkészítésben, akkor olyan lenne a szabályozás, amilyennek Ők akarták (végső soron Ők tüntettek anno a változásért, elintézhették volna maguk között)... Nyilván a BKK-nak is egyszerűbb lett volna egy Taxiszövetség által jegyzett terveztet megszavaztatni és akkor nem kell mindenféle csiribi faszságot kitalálni, hogy eléjék, hogy a változást követelők méltóztattak venni a fáradságot és nem csak azt hajtogatni, hogy mit NEM akarnak, hanem, hogy mit akarnak. Tipikus magyar érdekképviseleti tempó: 1. Valakinek nem tetszik, ami van 2. Követeli a változást, de hogy mit akar, nem hajlandó megmondani 3. Megkapja a változást, aminek részvétel híján nincs köze a követelésekhez 4. Tiltakozik a változások ellen, holott már a 2. pontban kifejthette volna, hogy minek örülne és nem talál ki munkát egy másnak (3. pont)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!