Horia Grama, Kovászna megyei szociáldemokrata képviselő csütörtökön felszólította a Legfelső Bírói Tanácsot (CSM), lépjen fel az ellen a „nyomás” ellen, amelyet szerinte a magyar politikusok gyakorolnak az igazságszolgáltatásra a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tulajdonjoga ügyében – közölte az Agerpres hírügynökség. Grama sajtóértekezletén kifejtette: nem ért egyet azzal, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) több ezer embert hív szombaton utcára egy olyan ítélet elleni tiltakozásul, amely nem jogerős. „Valószínűleg nincsenek bizonyítékaik a fellebbezéshez, ezért próbálnak nyomást gyakorolni a bíróságra” – mondta a képviselő. Horia Grama szerint a Mikó-ügy a magyar közösség „manipulálásának” és a nemzetközi közvélemény „félretájékoztatásának” tipikus példája, amellyel a bíróságot próbálják megfélemlíteni: úgy véli, ezért szükséges a Legfelső Bírói Tanács határozott fellépése.
A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) Kovászna megyei elnöki tisztségét is betöltő politikus szerint „megkérdőjelezhetetlen bizonyítékok” léteznek arra vonatkozóan, hogy az iskolaépület közadakozásból épült, tehát a helyi közösség tulajdona. Grama megalapozottnak tartja a bíróság álláspontját, miszerint az épületet a restitúciós bizottság önkényesen juttatta az egyház tulajdonába, „érvénytelen” iratok alapján.