Szanyi: Hódmezővásárhely rákos beteg

2012. augusztus 06. 16:58

Nemzeti összefogásra van szükség ahhoz, hogy a hatalmas adóssághullám ne temesse maga alá Hódmezővásárhelyet – jelentette ki Szanyi Tibor országgyűlési képviselő, az MSZP elnökségi tagja hétfőn az alföldi városban.

2012. augusztus 06. 16:58

A szocialista politikus Kis Andreával, a párt polgármesterjelöltjével közösen tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: „Hódmezővásárhely rákos beteg, nagyon komoly kezelésre szorul”. Hódmezővásárhelyen az egy főre jutó önkormányzati adósság 450 ezer forint, csaknem duplája az országos átlagnak – mondta Szanyi Tibor, hozzátéve, ezt a „borzasztó adóssághegyet” egy ideig még tolhatja a város maga előtt, de ledolgozni nem lesz könnyű.

Véleménye szerint radikális megszorítások esetén is csak 2037-re juthat oda a település, hogy „egy kicsit ki tudja dugni az orrát a víz alól”. Hozzátette: ilyen horderejű problémákat csak nemzeti összefogással lehet megoldani. Hódmezővásárhely az egész ország segítségét kell hogy kérje, egymagában nem fog tudni kimászni abból a csapdából, amelybe az elmúlt tíz évben került. Hosszú távon csak a munkahelyteremtés, elsősorban a városban nagy hagyományokkal rendelkező könnyűipar fejlesztése segíthet Hódmezővásárhelyen – hangsúlyozta a képviselő.

A két szocialista politikust sajtótájékoztatójuk helyszínén, a Kossuth téren tiltakozó civilek fogadták. A tucatnyi tüntető transzparenseket tartott a magasba, melyeken többek között a „Pesten okoskodj”, „Ne hazudjatok”, „Vásárhely nem kér belőletek!!!” feliratok voltak olvashatók. Szanyi Tibor sikertelenül próbált meg beszélgetésbe elegyedni a demonstrálókkal, végül sajtótájékoztatóját a tiltakozókat „díszletként használva”, eléjük állva tartotta meg.

Összesen 101 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
durrbele
2012. augusztus 07. 08:50
Ahogy vezéred mondta:ketten maradtunk Tibor,ketten!
hátakkor
2012. augusztus 07. 08:05
Szanyi alkoholista kommunista beteg.
Honfi-fi
2012. augusztus 07. 07:42
Hódmezővásárhely rákos beteg -------------------- pedig nem csak szanyi agya a beteg
ballada
2012. augusztus 07. 07:02
Szocik szdsz 8 éves rombolása az önkormányzatokat sulyosn érinti ,megvonták a térségek támogatását főleg a Fideszes vezetésektől(mezőgazdaságtól egészségügytől ,mindenhonnan ,csak az adósság felszedett milliókat hova tüntek ha nem kaptak támogatást)sőt kivonták a meglévő pénzeket is na ez az itt a kérdés ,most lehet károgni az adósságról választás idején,de azok kárognak akik felszedték az adósságot és csődbe vitték az önkormányzatokat is. , szoci szdsz sara.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!