Trump-hatás: olyan történt New Yorkban, amire utoljára 30 évvel ezelőtt volt példa
Az előttünk álló időszakban új irányt vehet az Egyesült Államok legnépesebb városának élete.
Ferenczi Gábor jobbikos képviselő közlése szerint pártja békés szándékkal szervezett demonstrációt Devecserbe és a rendőröknek elő kellett volna állítaniuk a szabálytalankodókat és a dobálókat.
A Veszprém megyei városban a Jobbik és több jobboldali radikális szervezet múlt vasárnap tartott Élni és élni hagyni – demonstráció a jogos magyar önvédelemért elnevezéssel megmozdulást.
Ferenczi Gábor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteken, Devecserben tartott sajtótájékoztatóján úgy ítélte meg, hogy a rendőrség hibát követett el, amikor nem állította elő a szabálytalankodókat, és nem lépett fel azokkal szemben, akik nem megfelelően viselkedtek.
Elismerte, hogy a szervezők is hibát követtek el, „nem álltak a helyzet magaslatán”, a rendezvényt nem hivatásos szakemberekkel, hanem „lelkes aktivistákkal” biztosították, akiknek a létszáma kevés volt a megjelent ezerkétszáz fős tömeghez viszonyítva. Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint fel kellett volna-e oszlatnia a rendőrségnek a megmozdulást, nemmel válaszolt, mivel – mondta – a többség békésen vonult. „A rendőrségnek meg kellett volna védenie a házak kapui mögött tartózkodókat és a menetben résztvevőket is” – fogalmazott.
A szervezők nevében a demonstrációt sikeresnek nevezte, szerinte a megerősített járőrszolgálatnak augusztus 31-e után is meg kell maradnia Devecserben. A belügyminisztertől és az országos rendőrfőkapitánytól a rendőrőrs megerősítését kérte.
Egy videofelvétel szerint a jobbikos képviselő a felvonuláson, miután fejbe dobták, azt mondta: „a mieink voltak”. Orbán Imre, a párt alelnöke viszont azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy a kő szerintük az egyik ház udvaráról érkezett. Erre az ellentmondásra a képviselő úgy reagált: háttal állt annak a háznak, ahol az az incidens történt, ami miatt a menet megállt. A tömeggel szemben állva érte a találat, ahol a demonstrálók voltak, nem látta, hogy ki dobta meg – jelentette ki, hozzátéve: ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, a dobás érkezhetett a szemközti házból, a tömegből, vagy az utca túloldaláról is, a rendőrség feladata megtalálni az elkövetőt.