Az új frakció, amelyet a két Fidesz-KDNP-s, a három független és két, hozzájuk csatlakozó jobbikos képviselő akart létrehozni, a tagjai közül szerette volna Palló Sándort (Fidesz-KDNP) alpolgármesternek jelölni, s erről állításuk szerint kedden meg is egyeztek Fülöp Erikkel, Tiszavasvári jobbikos polgármesterével. A településvezető azonban az ülésen a saját frakciójából Bakné Répási Ágnest javasolta a tisztségre.
A jelölést a képviselők többsége elutasította, majd 7:5 arányban kimondták a testület önfeloszlatását. Az ülés után Palló Sándor elmondta: a keddi egyezség után értetlenül fogadták, hogy a polgármester megváltoztatta ígéretét, s a héttagú új, frakciószerűen működő többség „felháborodásában határozott” az önfeloszlatás mellett.