A Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt indul az október 28-ai tiszavasvári időközi önkormányzati választáson, a párt polgármester-jelöltet és képviselőjelölteket is állít – jelentette be vasárnapi budapesti évadnyitó politikai nagygyűlésükön a pártelnök. Árok Kornél a Clark Ádám téren felállított színpadon a mintegy száz jelenlévő előtt egyebek mellett arról beszélt, a párt júliusi megalakulása óta folytatnak tagtoborzást, és mint mondta, ennek eredményeként már gyökeret eresztettek több megyében és nagyvárosban is.
A pártelnök a rendezvényen bírálta a kormányzat szerinte „elképzelés nélküli, kapkodó, a jogállamiságot semmibe vevő, szűk (...) csoportok érdekeit előtérbe helyező politikáját”. Árok Kornél szerint a Fidesz végérvényesen megszegte a szövetséget az emberekkel, és méltatlanná vált a magyar választók bizalmára. Úgy látja, ma Magyarországon az emberek többsége félelemben él, és nap mint nap azzal szembesülnek, hogy újabb terheket ró rájuk a kormány. Azt hangoztatta, kiszámítható gazdasági környezetre van szükség Magyarországon, mert szavai szerint ez az alapja mindennek.