Vádat emeltek Dániel Péter ellen

2012. július 20. 16:10

A Horthy-szobor festékkel való leöntésért kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt vádat emeltek Dániel Péter ellen. A Siófoki Városi Ügyészség pénzbüntetés kiszabását indítványozta a 100 ezer forintos kárért.

2012. július 20. 16:10

Az ügyészség közlése szerint a vádlott 2012. május 15-én éjfél körül megjelent Kerekiben, és mivel elítélte Horthy Miklós kormányzóként kifejtett tevékenységét, illetve történelmi szerepét, a szobrot vörös színű zománcfestékkel, valamint barna színű alapozó festékkel leöntötte, és ecsettel bekente. A szobor felületének döntő hányadát, továbbá a szobor alatt lévő homokkő talpazat egy részét is érintette a rongálás, ennek következtében az alkotás értéke csökkent, esztétikai megjelenése romlott. A vádlott két lapot is akasztott a szoborra „Tömeggyilkos” és „Háborús bűnös” felirattal. Az ügyészség megállapítása szerint a szobor megrongálásával 100.499 forintnyi meg nem térült kár keletkezett, emiatt a vádiratban pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

A vádlott szentendrei ügyvéd, Dániel Péter a Facebook-oldalán fotókkal bizonyította, hogy ő rongálta meg a kereki szobrot.

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egysegelem
2012. július 21. 03:28
Ha ennyi votl a helyreallitas koltsege, akkor ennyit kell fizetnie,korrekt itelet.
Zokni
2012. július 21. 01:10
Most a rendszerváltáskor ENNÉL a szemétnél (Horthynál) sokkal kevesebb bűnnel terhelt történelmi személyt ábrázoló szobrot tettek egy olyan őrizetlen területre, ahonnan hulladékfémként - ha nem kő - hasznosítják folyamatosan a tolvajok. Most akik idehordatták, azokkal szemben a rendőrség eljárást indít majd?
HSL
2012. július 21. 00:39
jótékony közmunkát kéne inkább rásózni a putrisoron, az ellen nem pampoghatna
Senki Alfonz
2012. július 20. 21:25
Kurvára lapul most duzur, kovács jenő, rudolf jános és a többi fajtárs!! Tessék védeni Dániel elftársat!!! Vagy Köves Slomó miért nem védi itt???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!