Aki kimarad, lemarad

2012. július 27. 14:16

A körvonalazott regisztrációs intézménynek legfeljebb csak egyes elemei ismertek az európai demokráciákban, összességében ilyen feltételekkel kialakított „választási feliratkozásra” nincs példa.

2012. július 27. 14:16
László Róbert

„A Magyar Nemzet Kósa Lajosra hivatkozva írja, hogy a Fidesz elnöksége egyetértett abban, hogy szükséges a jelenlegi rendszer módosítása, mert e nélkül nem biztosítható a külföldön élő vagy dolgozó magyar választók részvétele a voksolásban. Ez egy álszakmai érv, mert abban sosem volt vita, hogy a magyarországi lakcímmel nem rendelkező állampolgároknak regisztrálniuk kell, hiszen a magyar állam semmiféle adatbázissal nem rendelkezik a világ magyarjairól. A Magyarországon élő állampolgárok nyilvántartásával ezzel szemben sosem volt probléma: a névjegyzékeket mindig pontosan vezették, komolyan vehető panasz sosem volt erre. Nincs tehát kényszer, ami indokolná az előzetes regisztrációt. A külföldön tartózkodó, de egyébként Magyarországon élő állampolgárok pedig 2004 óta sikeresen gyakorolhatják választójogukat. Nekik egyfajta regisztrációt már eddig is meg kellett tenniük: a magyarországi névjegyzékről át kellett kérni magukat a külképviseleti névjegyzékbe. Továbbra sem látszik tehát, hogy a vélt pártpolitikai érdekeken kívül, mi indokolná, hogy minden magyar állampolgár előzetesen jelezze, hogy legelemibb jogával élni kíván.

A Magyar Nemzet kérdésére, hogy a néven kívül miben különbözik az előzetes regisztrációtól a feliratkozás, Kósa azt válaszolta: »míg az előbbi inkább passzív részvétel valamiben, addig az utóbbi megköveteli az aktív választói magatartást.« Ez az állítás téves, mert a passzív rendszer a névjegyzék automatikus, a választási irodák általi frissítését jelenti – ez működött nálunk, a jelek szerint 2010-zel bezárólag. Az aktív rendszer ezzel szemben az állampolgártól várja el, hogy erőfeszítést tegyen: ez maga az előzetes regisztráció. (...)

Kósa Lajos azt is mondta: »több európai országban is hasonló rendszer működik«. Nem működik. A Fidesz jellemzően nemzetközi példákra való üres hivatkozással próbálja legitimálni jogszűkítő ötleteit, most sincs ez másként. Már korábban is hivatkoztak a francia mintára, de mint megírtuk, ott egészen másképp működik az előzetes regisztráció (csak a 18. életévét frissen betöltőknek kell feliratkozniuk, illetve az új lakhelyet kell bejelenteni, de szó sincs arról, hogy minden egyes választás előtt regisztrálni kellene). A világ demokráciái határozottan abba az irányba tartanak, hogy minél kevesebb erőfeszítésre kötelezzék állampolgáraikat, mivel pontosan tudják, hogy a magas választási részvétel a legjobb legitimáló tényező. Olyan demokratikus ország pedig egyáltalán nem létezik, ahol a jól működő népesség-nyilvántartás ellenére jogvesztő regisztrációhoz kötnék a választójogot. Most úgy áll, Magyarország ebben is igyekszik »élenjárni«.”

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vero1_
2012. július 28. 09:41
általános, közvetlen és egyenlő - ingyen. annyit is ér. míg vagyoni és iskolázottsági cenzus volt, nem volt baj a jogosultak hajlandóságával. ha majd legelább regisztrálni kell, akkor annyival lesz több. egy buszjegynyivel, meg egy elhatározással többet ér majd. az is több a 0 -nál.
parafin
2012. július 28. 00:44
Nyilván ha nem megfelelő emberek fognak regisztrálni, akkor még a választások előtt 3 hónappal sem lesz késő eltörölni a regisztrációt. Ez is csak egy esély az újrázásra, kerül amibe kerül.
pepi
2012. július 27. 19:55
Azért le lehetne egyszerüsíteni a választást, mindenki szabadon válszthatna, hogy leadja a kormány által elöre kitöltött szavazólapokat vagy nem.
trendo
2012. július 27. 16:37
"Csak a 18. életévét frissen betöltőknek kell feliratkozniuk, illetve az új lakhelyet kell bejelenteni, de szó sincs arról, hogy minden egyes választás előtt regisztrálni kellene" Ha ezt a módosítást el is fogadná a Fidesz a jövőre nézve, akkor is körömszakadtáig ragaszkodni fog a Kubatov listájának a frissítéséhez. Aki időt nyer, életet nyer... nekik mindig a következő lépés a fontos, mint az amatőr sakkozónak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!