Köves Slomó nem vitázik Vona Gáborral

2012. július 13. 17:40

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija visszautasította Vona Gábor felkérését, amelyben a Jobbik elnöke az antiszemitizmusról szóló vitára hívta.

2012. július 13. 17:40

Köves Slomó a pénteken az MTI-hez is eljuttatott levelében úgy fogalmaz: attól tart, hogy erre a vitára most nem kerülhet sor, „ugyanis minden párbeszédhez kellenek közös axiómák”. Hozzátette, hogy a Jobbik képviselői által rendszeresen használt retorikában „a zsidó világuralom, a Cion bölcsei, a vérvád, az izraeli zsidók tömeges magyarországi betelepítése, Jézus zsidók általi keresztre feszítése, a zsidók kereszténységellenes propagandája, a zsidók kollektív bűnössége nemritkán megjelenő elemek”.

Köves Slomó úgy véli, a Jobbik eszmevilága, amely számára értelmezhetetlen, kiszolgáltatott helyzetbe hozná egy esetleges beszélgetés alkalmával, mert ő azt is axiómaként fogja fel, hogy „nem a származás számít, hanem hogy ki mit tett le az asztalra”. Utalt arra, hogy a Jobbik elnöke ez utóbbi kijelentést többször is hangoztatta.

Az EMIH vezető rabbija feltette a kérdést, hogy ha valóban nem a származás számít, akkor mit jelent a „kollektív zsidó felelősség” vagy a „cigány bűnözés”. Megítélése szerint a kérdés az, hogy a Jobbik által hangoztatott szólamok gerjesztenek-e előítéletes gyűlöletet az emberekben. Köves Slomó azt írta: örömmel vitázna, de ehhez világossá kellene tennie a Jobbiknak, hogy mit ért retorikájában a fenti fogalmak és kifejezések alatt.

A Jobbik támogatóit arra kérte, „ne bízzák jövőjüket gyűlöletkeltő, hamis ígéretekre, szembefordító politikai demagógiára, mert az nemcsak a magyar zsidóságnak, hanem az egész magyar nemzetnek jelentene katasztrófát”.

Levele végén a vezető rabbi megjegyezte: lehet, hogy Vona Gábor Istenről vagy a Bibliáról szeretne vele beszélni, ebben pedig „nyilvánosan és magányosan egyaránt” mindig a rendelkezésére áll.

Vona Gábor június 29-én budapesti sajtótájékoztatóján közölte, készen áll arra, hogy az antiszemitizmusról nyilvános vitát folytasson Köves Slomóval. Hozzátette, a vitán tisztázni lehetne, hogy az „antiszemitizmus lebegtetése Magyarországon kinek az érdeke”, s azt is, hogy sem a Jobbik, sem annak programja nem antiszemita, hanem magyarpárti.

Köves Slomó június 21-én a magyar társadalmon belüli és a zsidó szervezetek közötti konzultációt hirdetett meg az antiszemitizmus ellen.

Összesen 501 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sunázó
2012. július 14. 14:49
Ne reménykedjen, banya!
pikkpakk
2012. július 14. 08:36
Ezzel a nácivonával minek is állna szóba ? Ki ez a vona ? És a frázis puffoktatásokon kívül mihez is ért ? Bizonyított már valamit is életében vona ?? Szerintem max. annyit ,hogy a semmiből hogyan lehet felmászni a tejjel-mézzel töltött csuporba...És nulla teljesítménnyel ott maradni...
Claypool
2012. július 14. 08:26
Bár értelmes vita semmiféleképp nem kerekedhetett volna a dologból, azonban leborítékolható volt hogy ez lesz a válasz.. Sőt.. Tovább megyek: Vona pontosan tudta,hogy a rabbigyerek nem fog kiállni vele vitatkozni,így,ezt a hírt,szinte kiposztolni sem volt értelme!
2.nyugi
2012. július 14. 00:38
Jó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!