A megfenyegetett MSZP és DK is beintett Pikónak, aki erre rátett egy lapáttal

Kié lesz Józsefváros? Botrány, vádaskodás és széthúzás az ellenzékben az időközi választás előtt.

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének feladatául szabná a Demokratikus Koalíció annak kezdeményezését, hogy visszaálljon a nyugdíjazott bírók jogállása.
A Demokratikus Koalícióhoz tartozó valamennyi országgyűlési képviselő jegyzi azt a törvényjavaslatot, amely mentesítené az érintett bírókat, hogy munkaügyi perekkel kezdeményezzék jogviszonyuk visszaállítását, amelyet egy azóta alaptörvény-ellenesnek nyilvánított rendelkezés alapján veszítettek el. Bauer Tamás, a DK alelnöke, valamint Avarkeszi Dezső elnökségi tag csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: javaslatuk értelmében az Országos Bírósági Hivatal elnökének nem lenne mérlegelési joga, haladéktalanul kezdeményeznie kellene mind a 274 érintett esetében a munkaviszony visszaállítását úgy, hogy a bírók korábbi beosztásukra és vezetői megbízásukra is jogosultak lennének. Ettől csak akkor lehetne eltérni, ha az érintett bíró maga nyilatkozik arról, hogy lemond minderről – hangsúlyozta Avarkeszi.
Bauer Tamás emlékeztetett arra, hogy a kormány még 2011-ben döntött úgy – „egyes ítéleteket követően” – hogy a bírák számára kötelezővé teszi a 62 éves nyugdíjkorhatárt. Ennek célja szerinte az volt, hogy gyorsított cserét hajthassanak végre a bírók vezetőségi karában, és az új vezetők kiválasztása az Országos Bírósági Hivatal elnökének kezébe kerüljön. Mivel azonban mindezt az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette, és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette az ezt megalapozó jogszabályi rendelkezéseket, a DK szerint haladéktalanul vissza kell állítani az alkotmányos rendet.