A megfenyegetett MSZP és DK is beintett Pikónak, aki erre rátett egy lapáttal

Kié lesz Józsefváros? Botrány, vádaskodás és széthúzás az ellenzékben az időközi választás előtt.

Wittner Mária az MSZMP jogutódjával fizettetné meg a strasbourgi kártérítést vörös csillag-ügyben. A javaslat azonban új kérdéseket vet föl.

„A Wittner-féle javaslatnak azonban legalább két logikai buktatója van, de az is lehet, hogy három. Először is ugye miért kizárólag az MSZP a jogutód? Hivatalosan, jogilag valóban ez a helyzet, de itt ugye morális kérdésekről is szó van, úgyhogy kár megfeledkezni arról, hogy van egy Magyar Kommunista Munkáspárt nevű képződmény, Thürmer Gyula elnökli, erkölcsi értelemben sokkal inkább ők viszik tovább a Kádár-rendszert, mint az MSZP, vörös csillag ügyben meg éppen ők exponálták magukat nem is egyszer. Úgyhogy ha már, akkor őket kár lenne kihagyni a buliból.
Marad tehát az MSZP. Ám akkor szorosan ide kapcsolódik az a kérdés, hogy a mai Magyar Szocialista Párt milyen, jogállami empíriával is tetten érhető módon felel azért, hogy egy másik párt politikusa valahol, pár éve vörös csillagot hordott és ezért a bíróság elmarasztalta? Hm? A pro forma jogutód státusz azt jelenti, hogy a legközelebbi sortűzperben Mesterházy Attilát is megrovásban részesítik?
Ennél is lényegesebb fejlemény, hogy akkor a magyar állam hivatalosan lehátrál arról a Navracsics Tibor által hangzatosan előadott szabadságharcos tervről, hogy baszik kifizetni a magyar államra kirótt kártérítést és perköltséget? »A magyar kormány nem ért egyet a strasbourgi bíróság ítéletében foglaltakkal, és fenntartja álláspontját« – áll a jelentésben, szembemenve minden európai alapértékkel. Ám ez az álszent álmegoldás mégiscsak ezt jelenti, hogy egy vagy több párt kasszáját megcsapolva ugyan, de Magyarország mégiscsak fizet. (Ráadásul ez a kérdés teljesen független attól, hogy Magyarország érvényben hagyja-e az önkényuralmi jelképek tilalmát, vagy sem.)”