Az Országgyűlés elutasította a népszavazás kiírását abban a négy kérdésben, amelyben az LMP kezdeményezett referendumot. A parlament hétfőn kormánypárti szavazatokkal azután döntött erről, hogy az ellenzéki párt átlagosan 135 ezer aláírást gyűjtött kérdőíveihez, vagyis a népszavazás kötelező elrendeléséhez szükséges 200 ezer támogatónál kevesebbet.
A népszavazás kiírását az LMP mellett az MSZP és a Demokratikus Koalíció független képviselői támogatták minden esetben, a tankötelezettség korhatárának fenntartásánál viszont a fideszes Pokorni Zoltán, korábbi oktatási miniszter is mellette szavazott. A Jobbik-frakció viszont ennél a kérdésnél nemmel voksolt, a többinél tartózkodott. Szintén tartózkodó szavazatokat adott le mind a négy kérdésnél a fideszes Font Sándor.