MSZP: Huszonkét éve példátlan megszorítás

2012. június 30. 12:42

Az MSZP választmányi elnöke szerint a kormány a jövő évi költségvetéssel az elmúlt huszonkét évben példátlan megszorítást hajt végre.

2012. június 30. 12:42

Botka László szombaton újságíróknak azt mondta: 2013-ban a GDP 40 százalékára nő az adóterhelés, ami egyszer sem fordult elő a rendszerváltozás óta. A költségvetési javaslat megalapozatlan, ezért a szocialisták módosító javaslatot sem nyújtottak be, őszre viszont alternatív büdzsét készítenek – hangsúlyozta.

A tervezett 300 milliárd forintos tehercsökkentésről azt mondta, hogy annak hiányzik a fedezete, és ha a tranzakciós illetéket kiterjesztik a jegybank és a kincstár pénzügyi műveleteire, akkor az állam önmagát adóztatja meg. Szerinte ezt a nemzetközi szervezetek nem fogadják majd el.

Katona Tamás korábbi MSZP-s pénzügyminisztériumi államtitkár a választmányi ülésen szintén azt mondta: kizártnak tartja a megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal, ha a kormány a nemzeti bank pénzügyi műveleteire is kiveti a tranzakciós illetéket.

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2012. július 01. 01:28
mer ti meg ahhoz is hulyek voltatok...
Viktus
2012. június 30. 21:23
Bokámat lef*som, mintha ők most serdülő szűz kislányok lennének ebben a témakörben ...
samesz38
2012. június 30. 21:09
Csak azt nem értem,ezek az elvtársak miért nem követik példaképüket!!!??? eli hugyozik(vagy vizel???nem is tudom...)nem hajlandó magyarul megszólalni!!! Nektek sem kéne már gyerekek!!!
HSL
2012. június 30. 17:42
22 éve fokozódó megszorítás
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!