Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

A hétvégén ismeretlenek letörték és elvitték a nagykanizsai zsidó hitközség udvarán található nagyméretű menóra fémágait - közölte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége.
A szövetség közleménye szerint a mártíremlékmű előtti menórának csupán a talapzata maradt meg. A nagykanizsai zsidó hitközség azonnal rendőrségi feljelentést tett, valamint tájékoztatta a város vezetőit a rongálásról. Értesülésük szerint a rendőrség nagy erőkkel folytatja a nyomozást az ismeretlen elkövetők ellen.
Székely István, a nagykanizsai zsidó hitközség elnöke elmondta: a gondnok fedezte fel reggel a rongálást. Az anyagi kár mértékéről nem tudott még nyilatkozni, az eszmei kár azonban mindenképpen nagy.

A nagykanizsai zsidó közösség emlékműve egy zárt udvarban, az egykori zsinagóga épülete előtt található, és több utca felől is megközelíthető. Azt nem tudják, honnan juthattak be az elkövetők.
A 2004-ben állított emlékművet és menórát (hétágú gyertyatartót, a zsidóság ősi jelképét) korábban soha nem rongálták meg, és most sem volt semmilyen előzményük a történteknek. Székely István azt mondta, talán a rendőrség tud majd választ adni arra, hogy emlékműgyalázás vagy fémtolvajlás történt.