Zsidó szervezetek szerint ki kell iktatni a tantervből az antiszemita írókat

2012. június 25. 15:30

A magyarországi zsidó szervezetek helytelenítik, hogy a Nemzeti Alaptantervben antiszemita szerzők vannak, miközben a Nobel-díjas Kertész Imrét például nem a magyar irodalmi részben tárgyalják.

2012. június 25. 15:30

Zsidó szervezetek felszólították a kormányt, hogy vizsgálja felül a Nemzeti Alaptantervet és mellőzze abból az általuk antiszemitának tartott Nyirő Józsefet, Sinka Istvánt, Szabó Dezsőt és Wass Albertet. Véleményük szerint a négy író a „gyűlölet, az antiszemitizmus mételyét” terjesztette, és terjeszti ma is, ezért „nem fogadható el, hogy a magyar ifjúság oktatásának szerves részét képezzék”.

A zsidó szervezetek elfogadhatatlannak tartják, hogy Nyirő József újratemetésének megszervezésében a magyar Országgyűlés részt vett, „így ezzel a kvázi állami dísztemetéssel példaképül próbálták őt állítani az egész magyar nemzet elé”. A közlemény írói ugyanakkor elképesztőnek nevezték, hogy Kertész Imre, az egyetlen magyar irodalmi Nobel-díjas műveit nem a magyar irodalmi részben tárgyalja a Nemzeti Alaptanterv, hanem egy különálló pontban, amely az irodalmi díjakról szól, „ily módon kivetve őt a magyar irodalomtörténetből”.

A közleményt a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, az Élet Menete Alapítvány, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, a Magyarországi Cionista Szövetség, a Nácizmus Üldözöttjeinek Bizottsága és a B'nai B'rith Budapest Páholy jegyzi.

Összesen 323 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Justicia
2012. június 26. 14:14
Ezek után remélem tananyag lesz Courths-Mahler, Kosáryné Réz Lola is. Elképzelem,hogy a történelmi anyagból kimaradnak a haláltáborok. Az irodalmi igénytelenség sem lesz gond, jelenleg sem tobzódik a műveltség, főleg a jobboldaliaknál. orbánéknak nem kell a kiművelt emberfő, veszélyesnek tartják, mert esetleg kételkednek.
korona
2012. június 26. 09:32
Az itt élő zsidók valósággal kiprovokálják, hogy az igazságra, a jóságra, a nemzetszeretetre törekvő emberek már, mint pozitív jelzőjükként, antiszemitának vallják önmagukat. És nem csak itt, de ahogy a hírekből értesülök, világszerte. Lassan dicsőség lesz antiszemitának lenni. Bumeráng.
korona
2012. június 26. 09:02
jav:(a szidók)=(a zsidók)
korona
2012. június 26. 09:01
A zsidó szervezet egyre felháborítóbban kezd viselkedni tudván, hogy pénzhurokkal szorongathatják Magyarországot az USA-ban élő zsidóbankárok segítségével. Ebből az "utasításukból" azt értelmezem, hogy úgy képzelik vagy tudják, itt ők határozzák meg a kultúrális, gazdasági társadalmi élet szabályait. Következésképpen: mi nem is tudjuk, mert nem mondta meg nyíltan Orbán Viktor, hogy valójában Magyarország a zsidó szervezet (a szidók) fennhatósága alá tartozik, és - nem is kell tudnunk. Képzeljük továbbra is azt, hogy független, szabad ország vagyunk, ahol a magyar nemzet akarata érvényesül. Amióta létezik az Izrael nevű ország, akik itt zsidóknak vallják magukat, nincs joguk a saját érdekeiknek alávetni Magyarországot. Itt a zsidók nemzeti kisebbség! Ezt értsék már meg végre, még akkor is, ha a rezsim részéről titkos bátorításban van részük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!