Karácsony Gergely (LMP) szintén az Ab-hez küldte volna az előterjesztést, ennek ellenére örömét fejezte ki, hogy "két év után olyan köztársasági elnöke van az országnak, aki komolyan veszi feladatát". Ugyanakkor úgy értékelte: a jogszabállyal kapcsolatos fő probléma nem oldódott meg, az továbbra is tartalmaz olyan kitételeket, amelyek folyamatban lévő pályázatok feltételein módosítanak.
A független Kolber István színjátéknak nevezte a köztársasági elnök fellépését, és kijelentette: a médiatörvény továbbra sem oldja meg a nemzetközi szervezetektől érkező alapvető kifogásokat.
A határozathozatal nyomán módosul a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól (Smtv.), valamint a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény (Mttv.) információforrások védelmére vonatkozó rendelkezése. A szabályozásba több garanciális elem került, melyek értelmében nem kötelezhető az újságíró vagy a szerkesztőség az informátora felfedésére.