A Jobbik fegyelmi és etikai bizottsága kizárta a pártból Endrésik Zsoltot és Kisgergely Andrást – közölte Staudt Gábor, az ellenzéki párt testületének elnöke pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint a párt etikai és fegyelmi bizottsága meghallgatta a fegyelmi tárgyaláson megjelent Endrésik Zsoltot és Kisgergely Andrást, akik nem voltak hajlandóak érdemben nyilatkozni arról, hogy az Endrésik Zsolt levelezőrendszeréből kiszivárgott levelek közül melyeket ismernek el valósnak és melyeket manipuláltnak. Mivel a bizottság nem kapott érdemi cáfolatot a levelek valóságtartalmát illetően, a rendelkezésre álló egyéb információkat is figyelembe véve valósnak fogadta el azokat – írta.
Staudt Gábor tájékoztatása szerint „külön kérdésre Endrésik Zsolt beismerte a Pősze Lajossal való rendszeres kapcsolattartását, amely a kiszivárgott és nem cáfolt levelek alapján nem csupán magánjellegű volt, hanem a párt belső ügyeinek kiemelt befolyásolására is kiterjedt”. A kommüniké kitér arra: a bizottság emellett elfogadhatatlannak tartotta az edelényi majálison vaktölténnyel való lövöldözést is, amelyről Endrésik Zsolt és Kisgergely András azt nyilatkozta, hogy azt egy Jobbiktól független hagyományőrző egyesület szervezte.