Egyházi kéz miatt aggódik az MSZP

2012. április 16. 11:48

Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja szerint az államosított szociális és gyermekjóléti intézmények egyházi kézbe adását készíti elő egy múlt heti kormányhatározat.

2012. április 16. 11:48

Az MSZP szerint az államosított szociális és gyermekjóléti intézmények egyházi kézbe adását készíti elő egy múlt heti kormányhatározat. Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja hétfőn sajtótájékoztatón elmondta: a Magyar Közlönyben múlt héten megjelent szabályozás szerint az állami fenntartásba került szociális intézmények állami feladatait a jövőben a nemzetierőforrás-miniszter fogja ellátni, akinek a gazdasági tárcával közösen április 30-ig kell előterjesztenie a szükséges jogszabályváltozásokat. A szocialista politikus szerint azonban a határozat nem szól másról, mint hogy egyházi tulajdonba és működtetésébe kerülhet a teljes szociális ellátórendszer. Ugyanis az előterjesztés alapján Réthelyi Miklósnak előbb meg kell vizsgálnia a nemzeti szociális intézmény, mint kiemelt állami feladatot ellátó, a központi költségvetésből finanszírozott intézménytípus kialakításának lehetőségét, valamint azt, hogy a szociális intézmények fenntartását hogyan lehet a települési önkormányzat vagy egyházi, valamint „az elhelyezkedésük szerinti belső egyházi” jogi személyeknek átadni.

Az ellenzéki politikus szerint így egyházi kézbe kerülhet a többi között a falu- és tanyagondnoki szolgálat, a szociális étkeztetés, a házi segítségnyújtás, a családsegítés, az utcai szociális munka, a nappali ellátás, és szintén egyházi fenntartásúvá válhatnak az ápolási-gondozási, a rehabilitációs, az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények és a lakóotthonok. Hozzátette: ez azt jelenti, hogy a több ezer, alapszolgáltatást végző intézmény dolgozói egyházi alkalmazottak lehetnek, s ugyanez igaz csaknem ötszáz, szakosított ellátást végző intézmény munkavállalóira. Korózs Lajos azt mondta: az MSZP hibának tartja a szociális intézményrendszer államosítását, mert a civil szféra és a jelenlegi szolgáltatási rend gyorsan tud reagálni a problémákra, míg az állam vagy egy egyház nem. Mint mondta, a szociális szolgáltatásokat és az alapellátásokat kellene erősíteni, nem az egyházi befolyást.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!