Wulff és Schmitt a média tükrében – újságírók az etikáról

Február 29-én, szerdán  a Független Médiaközpont és a Főszerkesztők Fóruma által szervezett „Újságírás és etikai normák” című konferenciát másfél órás kerekasztal-beszélgetés zárta a szabad sajtó etikai határairól Christian Wulff, német elnök sajtóbotránya kapcsán. Manfred Protze már a beszélgetés elején tisztázni kívánta az első félreértést: nem a mód kivételes, ahogy a német sajtó a Wulff és Guttenberg ügyekkel foglalkozott, hanem maguk az esetek. A média bánásmódja – véleménye szerint – megfelelt annak az alkotmányos alapelvnek, miszerint a törvény előtt mindenki egyenlő. Összességében a médiumok pontosan tudósítottak, valamint megfelelően kezelték és érzékelték a magán és a közérdek közti határt – vélte a Német Sajtótanács képviselője, arról azonban még nem tudott pontosan nyilatkozni, hogy az egyes sajtóorgánumok külön-külön léptek-e át etikai határokat.

Franziska Augstein, a Süddeutsche Zeitung (SZ) újságírója ezzel szemben úgy látta: a német médiumok egymást próbálták túllicitálni mindenféle abszurd és nevetséges váddal. Véleménye szerint a sajtó nem viselkedett kellően finoman az esetekben. A Bild című német bulvárlap mindkét politikai botrány esetében más szerepet osztott magának: míg Christian Wulff ex-elnököt támadta, addig Karl-Theodor zu Guttenberget támogatta – állította Augstein, aki szerint ennek anyagi okai voltak. Annak ellenére, hogy a bulvárlap azt kommunikálta magáról, hogy a közhangulatot akarta visszaadni, inkább generálta azt – tette hozzá.

A megmondó szerep kialakulását a Német Sajtótanács tagja az utóbbi években bekövetkezett példányszámcsökkenéssel és az ezt kompenzálni kívánó arculatváltással magyarázta. Mindez azonban nem jelenti, azt – Németországban legalábbis nem –, hogy a bulvárt nem kell védeni – tette hozzá Protze. Ott ugyanis nem az a lényeg, hogy egy vélemény intelligens-e vagy kevésbé az, sokkal inkább annak szabadsága és érvényesülése a fontos. Viszont azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy magát az oknyomozó munkát nem a Bild újságírói végezték, hanem Spiegel és a Stern zsurnalisztái – emelte ki.
 
„Itthon a tényeknek is van politikai beállítottsága”
 
Pallagi Ferenc a magyar tabloid sajtóval kapcsolatban úgy vélte, itthon nem történhetne meg az, ami Németországban meg tudott, vagyis, hogy a teljes sajtó felsorakozzon egy valaki, vagy valami ellen. Itthon minden egyes sajtótermék az általa preferált politikai irányzat alapján állna jobbra vagy balra – mondta, majd kiegészítette: a magyar bulvár szándékosan buta a belpolitikai ügyekben, ugyanis ha politikailag állást foglalna, az ország megosztottsága miatt olvasótáborának 10-15 százalékát veszítené el. Emiatt itthon nem lehet botrányt csinálni vagy politikai botránnyal bulvárlapot eladni – állította 14-15 év tapasztalataira hivatkozva a Bors főszerkesztője.

Kósa András nem látta ennyire tragikusnak a magyar bulvár helyzetét, ő legalábbis már olvasott olyan fontos közéleti problémáról tabloid cikket, amit a bulvár dobott be először. Ilyenek a veszteséges állami vállalatok végtörlesztésre és egyéb fizetésekre szánt pénzei – hozta fel példaként.

Plágium vagy nem plágium, ez itt a kérdés

Először a hvg.hu foglalkozott a köztársasági elnök gyanúsan plagizáló szakdolgozatával. Maga a problémafelvetés generált megosztottságot, de nem annyira az olvasók körében, mint a lapoknál. A Demokrata például a hírre válaszul ellentényfeltáró anyagot jelentett meg a Schmitt-dolgozatról. Kósa András szerint az írás célja sokkal inkább a HVG támadása és a hetilap hitelének csorbítása volt, mint az igazi védelem.

Pallagi Ferenc az elhangzottakhoz hozzáfűzte: „a magyar sajtó 90 százaléka befolyás alatt áll”. Az orgánumok pártossága elérte a rendszerváltás óta, hogy az olvasók is megosztottak legyenek, a politikai hovatartozást még a szórakoztató médiában is meg lehet állapítani – mondta, majd megjegyezte: elkeserítőnek találja, hogy „a magyar politikai sajtóban az olvasói várakozás és a lap olvasottsága csak másodlagos szempontok, legfőbb feladat a hovatartozás megtartása és mutatása”.

A német helyzetről Protze úgy nyilatkozott: „A II. Világháború alatt, a médiumokat a propaganda kihasználta, ezért nagy érzékenység alakult ki a politikai befolyásolásra”. A gazdasági érdekek ugyan próbálják befolyásolni a sajtót, de a sokszínűség mérvadó szerepe segíti a sajtószabadság védelmét. Baj akkor van, ha bizonyos információk nem találnak médiumot maguknak – szögezte le a Német Sajtótanács képviselője, aláhúzva: amíg az ország politikai szféráját meg tudják győzni a sokszínűségről, addig van szabadság is. Franziska Augstein szerint ugyanakkor nem az államnak kell bábáskodni a sajtó fölött, hiszen maga a Német Sajtótanács is ezért jött létre.

Gazdasági válság = etikai válság?

A Német Sajtótanácsban úgy látják, bár a pénzügyi válság különbözően hat egyes médiumokra, mégis a válasz a krízisre legtöbbször a leépítés. Kevesebb ember végzi ugyanazt a mennyiségű munkát, így óhatatlanul sérül a gondosság és a minőség, az azonban továbbra is a sajtótermék dolga, hogyan oldja meg, hogy a megjelenő cikk megfeleljen az etikai szabályoknak – mondta ezzel kapcsolatban Protze. Hozzátette: ez jó gazdasági környezetben könnyebb feladat. Olykor a témaválasztásban próbálják a szerkesztőségeket befolyásolni hirdetések, reklámok megvonásával, és előfordult olyan is, hogy egy orgánum kritikusabb cikkei miatt, az egyébként ingyenesen a reptéri várókban elhelyezett példányokat a Lufthansa nem osztotta ki – szemléltette a német szakember.

Pallagi az elhangzottakra reagálva állította: itthon talán nincs is értelme azt vizsgálni, mi mozog a közérdek határain belül és mi az, ami már magánérdekről szól. Csak ott érdemes etikáról beszélni, ahol vannak közéleti értékek, de idehaza nincs ilyen – vélte. Példaként a Klubrádió esetét hozta fel: mindenki azon tipródott, hogy jó volt-e a pályázatuk, vagy sem; mik voltak a hibák és mik a jó részek, miközben a kérdés inkább az volt, miért mondhatja azt a pályázat kiíró, hogy „ide egy ilyen zenés rádiót képzelnék el”. Miért határolhat be? A sokszínűség védelmére hivatkozott a médiahatóság akkor is, amikor a Ringiert és az Axel Spiegelt nem engedte be az országba, de hogy ennek milyen veszélyei lettek volna, azóta sem indokolták meg – idézte fel a főszerkesztő.

Elvétve akad itthon olyan példa, hogy egy magánügyből közügy lett volna. Kósa Andrásnak kétségei vannak afelől is, hogy egyáltalán lesz-e ilyen a jövőben. A Schmitt-dolgozatot hozta elő ismét: véleménye szerint, ha a köztársasági elnök lemond, akkor lesznek olyanok, akik ezt a baloldali összeesküvésnek titulálják majd. Mindez közben itthon annyira sem érdekli az átlag olvasót, hogy a Bors honlapján legalább az első 10 legolvasottabb cikk közé bekerüljön – tette hozzá a bulvárlap főszerkesztője.

„Érthetetlen, hogy ez Önöknél miért nem érdekes”

A SZ újságírónője nem értette ezt a helyzetet. Elmondta, a Gutenberg botrány hónapokig slágertéma volt Németországban, még külön honlapot is létrehoztak, ahol különböző hírességek dolgozatait vették górcső alá, ezzel egy egész plágium ügyi lavinát indítva el. Pallagi cinikus magyarázata szerint, annyi történt, hogy amikor fény derült a „lopásra”, akkor esett ki az egyik reality-show kulcsfigurája.