Az Országos Választási Bizottság (OVB) azt követően hozott döntést, hogy egy magánszemély kifogást nyújtott be arra hivatkozva, hogy a választási eljárásról szóló törvény kimondja: „az ajánlásért (ebben az esetben az aláírásért) az ajánlónak, vagy rá tekintettel másnak előnyt adni vagy ígérni, valamint az ajánlásért előnyt kérni, illetőleg előnyt vagy annak ígéretét elfogadni tilos”. A kifogástevő magánszemély beadványában azt írta, az mno.hu-n pénteken (az MTI-t idézve) az jelent meg, hogy Vágó Gábor, a népszavazást kezdeményező LMP képviselője azt közölte: aláírásgyűjtési maratont hirdetnek. Mint mondta, a játék lényege, hogy aki 24 óra alatt több aláírást összegyűjt, az értékes ajándékokat, így kerékpárutalványt és európai parlamenti látogatást kap, valamint kedvenc képviselőjével vacsorázhat.
A bizottság tagjai az ülésen egyebek mellett arról folytattak vitát, hogy az idézett paragrafus csak az aláírókra, vagy az aláírásokat gyűjtőkre, szervezőkre is vonatkozik. Utóbbiaknak ugyanis nem tiltja semmi, hogy munkájukért pénzt, vagy bármi mást kapjanak. Végül az az álláspont kapott többséget, hogy a jogszabály az aláírásgyűjtésben részt vevőkre is érvényes, tekintettel arra, hogy a meghirdetett akcióban bárki részt vehet. A kifogás elfogadása mellett szavazott Sasvári Róbert (elnökhelyettes), Bozsóki Éva, Sárhegyi Zoltán (Fidesz-delegált), Szabó Iván (KDNP-delegált) és Borbély Andrea (Jobbik-delegált), míg elutasítása mellett voksolt Bordás Vilmos (elnök), Pozsár-Szentmiklósy Zoltán és Szabó Miklós (LMP-delegált). A testület döntése nem jogerős, az ellen még jogorvoslattal lehet fordulni a Kúriához hétfő délutánig.