Magyar Péterék svájci bicska kérdőívet csináltak, csak éppen arra nem jó, amire szánták

Egy országos lefedettségű adatbázist szerettek volna, benne névvel, címmel és telefonszámmal, hogy pl. ki akar háborúzni Ukrajnáért és ki nem.

A népszámlálás előzetes adatai szerint tavaly október 1-én Magyarországon 9.981.865-en éltek. Ez 2,1 százalékkal kevesebb, mint tíz évvel korábban. Nőtt a természetes fogyás mértéke, valamint a nők és a férfiak aránya közötti különbség az előbbiek javára. Végleges adatok a jövő év elején várhatók, a kérdőívek adatbevitele csak májusban kezdődik.
A tavalyi népszámlálás előzetes adatai szerint tavaly októberben 2,1 százalékkal kevesebben éltek Magyarországon, mint az azt megelőző, 2001. február 1-jei összeírás idején – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálásért felelős elnökhelyettese. Németh Zsolt elmondta: az előzetes adatok szerint Magyarországon 9.981.865-en éltek 2011. október 1-jén 0 órakor, a népszámlálás eszmei időpontjában.
A természetes fogyás (a születések és a halálozások különbözete) mértéke növekvő: az 1990-es évtizedben évente átlagosan 33 ezer, 2000 után pedig 35 ezer volt. Az EU-tagállamok közül Magyarországon tart a legrégebb óta, 1981-től a monoton népességcsökkenés. Németh Zsolt megemlítette: a népesség természetes fogyása az elmúlt tíz esztendőben 387 ezer ember volt, ezt némileg ellensúlyozta a nemzetközi vándorlás nyeresége, ami 171 ezer embert tett ki ebben az időszakban. Megjegyezte: ennél azonban valószínűleg sokkal több külföldi él Magyarországon életvitelszerűen. Németh szerint a szűk egy év múlva várható végleges adatok a most közölt előzetes adatokon csak kis mértékben változtathatnak, nagy mértékben bizonyosan nem fognak.
A fővárosból és Pest megyéből álló közép-magyarországi régióban a népesség „figyelemre méltó módon emelkedett”, ezen kívül kizárólag Győr-Moson-Sopron megyében nőtt a lakosság száma, míg a csökkenés Békés megyében a legnagyobb, 9 százalékos. Több nő él Magyarországon, mint férfi az előzetes adatok alapján, a különbség pedig nőtt a két nem között 10 év alatt. Jelenleg valamivel több mint 52 százalék a nők aránya az országban. Németh Zsolt beszélt arról is, hogy a lakásállomány 300 ezer egységgel gyarapodott az utóbbi évtizedben, a növekedés többsége pedig az évtized elején következett be.
Virágh Eszter, a KSH népszámlálási szóvivője kiemelte: az előzetes eredményeket a címjegyzékből rögzített adatokból nyerték, a papír alapú kérdőívek ellenőrzése pedig a napokban fejeződik be. Májusban megkezdődik az adatbevitel, melynek során a papír kérdőívekből rögzítik az adatokat számítógépen, ezekhez adják az internetes adatokat.