Szocikat igazoltak Gyurcsányék

2012. február 17. 17:42

Több egykori MSZP-s politikus csatlakozott a Demokratikus Koalícióhoz – ezzel Gyurcsányéknak most már van képviselője a győri és a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlésben is.

2012. február 17. 17:42

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy több szocialista politikus is csatlakozott a párthoz.

Az ügyvezető elnök tájékoztatása szerint az átlépők között van többek között Hordós István és Glázer Tímea is, akik korábban a Győr-Moson-Sopron megyei MSZP-ben voltak vezetők. Ugyancsak pártot váltott Réti Csaba, Vámosszabadi polgármestere és Honvári János a vámosszabadi MSZP egykori városi elnöke is. Rajtuk kívül Gyurcsányékhoz igazolt Neupor Zsolt is – ő csütörtökig MSZP győri elnöke volt.

 
Mától van képviselője a Demokratikus Koalíciónak a győri közgyűlésben” –jelentette ki Neupor Zsolt az átlépésről szóló sajtótájékoztatón. A helyi politikus elmondta: örömmel vette ki részét a baloldali politizálásból szocialista frakcióvezetőként, a DK politikájának megjelenítésével is ezt a hagyományt folytatná. A Demokratikus Koalíciónak jelenleg majdnem ötezer tagja van.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Antigoné
2012. február 18. 13:49
Íme a "nyugatos , polgári " párt derékhada! Most boldogok, hogy az MSZP-től átcsábítanak néhány vidéki prominenst. A választóbázis szélesítése szédületes iramú.Ez igen!
kamasuka
2012. február 18. 08:56
http://index.hu/video/2012/02/17/ifju_gyurcsanyistak_spermat_szelloztettek/
Gombóc XVI. Artúr
2012. február 17. 20:17
Nagyon helyes Böszme, csak így tovább!! A nagy előd Rosenfeld Mátyás is így "szalámizta" fel a konkurenciát...
Csigorin
2012. február 17. 20:10
vakondokok, vakondokok? :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!