MSZP: Nincs diplomás túlképzés

2012. február 08. 12:30

A szocialista Hiller István szerint hamis legenda, hogy diplomás túlképzés van, és hiba erre hivatkozva csökkenteni az állami finanszírozású felsőoktatási helyek számát.

2012. február 08. 12:30

Hiller István korábbi oktatási miniszter szerdán sajtótájékoztatón elmondta: minden felmérés azt támasztja alá, hogy akinek diplomája van, könnyebben kap munkát és nehezebben veszíti el az állását, mint a felsőfokú végzettséggel nem rendelkezők. Lázár Jánosnak a Népszabadságban hétfőn megjelent interjújára reagálva – amelyben a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: nem biztos, hogy az oktatási államtitkárság jól mérte fel a magyar valóságot, és a kételyeit meg fogja osztani Hoffmann Rózsával – kifejtette: bár Lázár a kormányoldalon elsőként hallotta meg a hónapok óta sorolt aggályokat, téved, ha azt hiszi, hogy a felsőoktatási keretszámok kiosztásának részleteivel van probléma, a koncepció egésze rossz.

Hiller hibaként értékelte, hogy jelentősen csökken az állami finanszírozású hallgatói helyek száma, hogy az állam szinte kivonul a gazdasági és a jogászképzésből. Hozzátette: a keretszámok elosztása regionálisan igazságtalan, olyan intézményeket veszélyeztet, mint a Miskolci Egyetem, a Szolnoki Főiskola, a Kaposvári Egyetem és a győri Széchenyi István Egyetem. Érthetetlennek nevezte azt is, mi alapján döntött a kormány arról, hogy hol teszi lehetővé a részösztöndíjas képzést, szerinte elosztásukat szakmai és munkaerő-piaci okok nem igazolják. Az MSZP-s politikus bírálta azt is, hogy a megszokott decemberi időpont helyett csak alig egy hónappal a jelentkezési határidő lejárta előtt jelent meg a keretszámokat intézményenkénti bontásban közlő felvételi tájékoztató, és utalt arra, hogy ezt Szabó Máté, az alapvető jogok országgyűlési biztosa is kifogásolta, mondván, hogy mivel nincs kellő idő a megalapozott döntésekre, illetőleg azok újragondolására, sérülnek a fiatalok jogbiztonság követelményéből fakadó jogai.

Azzal kapcsolatban, hogy a kormány végül kilenc nappal, február 24-ig meghosszabbította a jelentkezési határidőt, Hiller István rámutatott: ez a folyamat további késedelmet okozhat az érettségi és felvételi eljárásban. Az oktatási tárcát 2006 és 2010 között vezető politikus arról is beszélt, hogy a kormánynak nincs válasza arra, mi lesz a nagyjából 90 ezer idén érettségiző közül azzal a több tízezerrel, akik nem tudnak továbbtanulni.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!