Visszaszerezné az EP-mandátumot Bokrostól a JESZ

2012. január 23. 11:08

„Eltulajdonított mandátum akciót” indít az MDF-utód JESZ, melynek célja, hogy visszaszerezzék Bokros Lajostól annak EP-mandátumát, írja a Magyar Nemzet.

2012. január 23. 11:08

A parlamenti pártokon kívül 2010-es választási eredménye alapján egyedül az MDF, illetőleg jogutódja a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) kap állami támogatást, évente 42 millió forintot. Makay Zsolt, a párt elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta, már az adósságuk jelentős részét törlesztették; csak a Bokros Lajos EP-kampányára fordított 180 milliós tartozásuk van meg.

Makay a JESZ 2012-es terveiről elmondta, „frissítik” a szervezet – melynek közlése szerint jelenleg 3000-3200 tagja van –; a mindennapi történésekhez kapcsolódó akciókat szerveznek. Külön kiemelte az „eltulajdonított mandátum akció” megindítását, amelynek célja Bokros Lajos EP-mandátumának visszaszerzése. Makay azt sem érti, hogy Bokros miért használja még mindig az MDF nevét hivatalos szereplései során, mivel ezt a nevet a JESZ a szabadalmi hivatalnál levédette.

A JESZ elnöke az ellenzéki összefogásról elmondta, számukra az csak a polgári Magyarország újragondolása alapján lehetséges. Kizárta ugyanakkor, hogy egy „Gyurcsány Ferenc rehabilitálását” elősegítő formációban vegyenek részt.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2012. január 23. 14:05
Addig alljanak fellabon amig az a zsido visszaad valamit nekik :) Azt a 180 millat meg verjek le azon a korofeju ribi Ibolykan akinek koszonhetik azt ahol most vannak. Ha nem szurjak hatba a termeszetes szovetsegest, akkor most lehetne nekik egy nyugodt, kenyelmes helyuk a koalaban, mint a kdnp-nek.
de facto
2012. január 23. 12:33
Jó ma a mandíner:D "..nem érti Bokros miért használja az MDF nevét hivatalos szereplései során, mivel ezt a nevet a JESZ a szabadalmi hivatalnál levédette. "
Vizigót
2012. január 23. 12:26
"Visszaszerezné az EP-mandátumot Bokrostól a JESZ" Bágyadt kísérlet, a Lajos nem az a vissza adós fajta, faszán el van ő ott. Naívák gyülekezete.
bookmark
2012. január 23. 12:06
Nezzuk meg, hogy az EP politikai osszetetele nem tukrozi a valodi politikai osszetetelt a kulonbozo orszagok parlamentjeiben es sajnos ugynez ki,hogy a kovetkezo 2014 EP valasztasokig nincs is mod azon, hogy valtozzon. Sem Bokrost, sem Cohn-Bendit-et mar nem tamogatja a sajat partja, megsem lehet oket elmozditani. Vegyuk eszre, hogy Orban Viktor a francia-nemet EU-s gazdasagi megszoritast helybol atlatta es ugy jott haza, hogy nem irta ala. Ezert akarjak a szavazati jogat elvenni. Nelkule is at akarjak eroszakolni az uj torvenyt. Szerintem Cameron-t mar meggyoztek, igy csak Orban van az ugy utjaban. Ezt tessek megnezni. Elmagyarazza, hogy mirol van szo. http://www.youtube.com/watch?v.. A teljes gazdasagi kiszolgaltatottsag allapotaban hozna az orszagot az elfogadasa es az EU tejhatalmu ur lenne es semmiert nem lehet majd felelossegre vonni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!