Bécset és Budapestet hasonlította össze a Le Monde

2012. január 20. 09:59

Joelle Stolz szerint Magyarországon az antiszemitizmus és a politikai gyűlölet a ’30-as évekre emlékeztet. A cikk írója megemlítette, hogy a magyarok nem tudnak szembenézni történelmi tragédiáikkal, azokért mindig másokat tesznek felelőssé.

2012. január 20. 09:59

Joelle Stolz cikkében Bécset és Budapestet hasonlította össze, vonaton utazva a két város között. A Le Monde-ban megjelent írás szerint Magyarországon az antiszemitizmus és a politikai gyűlölet a ’30-as évekre emlékeztetnek. A cikk szerint, bár a két ország hasonló traumát szenvedett el az első világháború során, most mégis eltávolodtak egymástól. Stolz megemlítette, hogy Martonyi János külügyminiszter irodájában Nagy Magyarország térkép van kirakva, s ugyanerről számolt be 20 éve elődjénél, 

Jeszenszky Gézánál járt osztrák újságíró is. Stolz szerint, míg Ausztria 1986-ban a Waldheim-ügy kapcsán szembe tudott nézni saját múltjával, addig Magyarország áldozat szerepében tetszeleg. Valamikor a törökök, máskor a Habsburgok, a zsidók, a liberálisok, a németek, az oroszok a felelősök, vagy jelen esetben az Európai Bizottság és az Európai Parlament. Idézte Erhard Busek egykori osztrák alelnököt, aki azzal ironizált, hogy Magyarország szenvedett a legtöbbet Európában. Hozzátette, hogy Ausztria is ismerte korábban ezt a hozzáállást, mikor folyton arra hivatkozott, hogy az ország volt a nácizmus első áldozata, ám azt elfelejtették, hogy támogatták a hitleri rezsimet. Az osztrák politikus sérelmezte az európai jobboldal gyávaságát Orbánnal szemben, hiszen az osztrák bankokat és vállalatokat súlyosan érintik a magyar kormány intézkedései.
 
A cikk kitért az osztrákok ellen 2000-ben életbe léptetett EU-s szankciókra, melyet sok osztrák igazságtalannak tart, ahogy a magyarok is nemzetközi sajtóhisztériájáról beszélnek. Ám amíg Wolfgang Schüssel a kritikák kereszttüzében európaivá vált, irodájában Max Weiler képével, addig Orbán Viktor magyar zászlók sora előtt szeret megjelenni, a szent koronára esküszik, Brüsszelt pedig Moszkvához hasonlítja. A magyar emberek ezért nem bíznak az EUban sem Kiszely Zoltán politológus szerint, míg az osztrákok pozitívan élik meg a csatlakozást, amiből csak profitáltak – idézi a francia lap írását a Médianéző.

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Faqtya ezredes
2012. január 20. 13:31
„György Konrád és Heller Ágnes mondta” http://mno.hu/ahirtvhirei/gyorgy-konrad-es-heller-agnes-mondta-1043354
jakatta
2012. január 20. 13:20
Joelle Stolz - a Le Monde "magyarországi szakértője" csak elmondásokból ismeri Magyarországot: http://youtu.be/QT7LsANuUkU
khomeini
2012. január 20. 12:47
"addig Orbán Viktor magyar zászlók sora előtt szeret megjelenni" A francia köztársasági elnök honlapjáról: http://www.elysee.fr/president/root/bank_objects/T6-BS6C9927.jpg http://www.elysee.fr/president/root/bank_objects/T6-BS6C9901.jpg http://www.elysee.fr/president/root/bank_objects/T6-BS6C8568.jpg http://www.elysee.fr/president/root/bank_objects/T6-BS6C8576.jpg http://www.elysee.fr/president/root/bank_objects/T6-IMG_2598.jpg
bambuci
2012. január 20. 11:50
Vajon ha a "weimari kuplerájra" a nemzeti szocializmus volt a válasz, akkor erre a kupira mi lesz? Mert, h lesz az biztos, legkésőbb mikor a muszlim lakosság elér egy kritikus szintet... A zsidóság azt hiszi, ha a "gyűlölet" áttevődik a muzulmánokra, velük nem foglalkoznak majd, pedig a növekvő muzulmán lakosság elsőrendű célpontja a zsidóság lesz, aztán a keresztények! Részünk volt benne 150 évig, ugyanúgy "hitetlen kutyák" maradtunk a szemükben a saját országukban, azóta ugyan mi változott volna?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!