Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter cáfolta Papp Magor, a Rezidens Szövetség vezetőjének korábbi kijelentését, miszerint a miniszter fia is azon orvosok közé tartozik, akik letétbe helyezett felmondásukkal az egészségügyi dolgozók helyzetének azonnali javulását sürgetik.
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter egyetlen családtagja sem helyezett letétbe semmilyen felmondási nyilatkozatot – közölte a tárca vasárnap. A Nefmi azt írta: Réthelyi Miklós megdöbbenéssel értesült arról, hogy fiát, Papp Magor „saját politikai céljainak elérésére, az egészségügy helyzete körüli öncélú hangulatkeltésre használja fel”. A miniszter az „alaptalan és rosszindulatú állításokat” visszautasítja – hangsúlyozta a Nefmi, hozzátéve: „a tények tisztelete alapvető elvárás az orvosi hivatás gyakorlóitól, s remélhetőleg ettől az érdekvédők sem függetlenítik magukat”.
A Rezidens Szövetség vezetője pénteken közölte: megértik azokat a kollégákat, akik adott esetben távoznak állásukból, így megértik Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter fiát is, aki 2012-ben „az egészségügy reménytelen helyzete miatt ugyanerre a lépésre készül”. Ha ilyen prominens szereplők is az ellátórendszer elhagyására készülnek, akkor a többi kollégától miként várják el, hogy ne tegyék ugyanezt – tette fel a kérdést a szövetség vezetője.
